2024. március 29., péntek
KERÉKPÁROZÁS – TOUR DE FRANCE

A szlovén (egyelőre) legyőzhetetlen

Az első komoly hegyi befutóra készült a Tour mezőnye, amely Kelet-Franciaországban kanyargott, a tegnapi befutó pedig a Vogézek egyik emblematikus emelkedőjének, a Planche des Belles Filles-nek (Szép Lányok Platója) a tetején volt. Az előző naphoz hasonlóan hatalmas, több mint egyórás küzdelem zajlott a szökésbe kerülésért, és végül egy 11 fős boly (Maximillian Schachmann, Lennard Kämna, Imanol Erviti, Simon Geschke, Luke Durbridge, Dylan Teuns, Cyril Barthe, Vegard Stake Laengen, Mads Pedersen, Kasper Asgreen, Giulio Ciccone) rázódott össze elöl, a mezőny azonban hamar nyilvánvalóvá tette, hogy nem engedi el nagyobb távolságra a dezertőröket, legfeljebb néhány percre, így jó eséllyel nem harcolhattak az etapsikerért. Később a bolyból az utóbbi négy ember leszakadt, így heten maradtak.

A hegyi befutón aztán váratlanul sokáig kitartott a legerősebb szökevény, Kämna még az utolsó kilométerre fordulva is mintegy félperces előnnyel rendelkezett, amikor azonban Tadej Pogačar utolsó segítője, Rafał Majka is kiborított, a favoritok tempója a hajrá murvás méterein bedarálta a nagyot küzdő németet. A roppant meredek, utolsó száz méteren néhány pillanatig úgy tűnt, Jonas Vingegaard meglepheti a sárga trikóst, ám a szlovén nem szakadt le, és végül erősebb hajrát tudott kivágni a dánnál, sorozatban második szakaszát nyerve meg. A páros azonos idővel ért célba, mindenki más időt kapott, a legkevesebbet Primož Roglič, Geraint Thomas és David Gaudu.

A női Giro d’Italia tegnapi etapját a veterán holland Annemiek van Vleuten nyerte meg egyperces fölénnyel, ami után két perc fölé növelte előnyét az összetettben. A szerb bajnok Jelena Erić és a magyar bajnok Vas Kata Blanka is befejezte az etapot.

Végeredmény, 10. szakasz (Tomblaine–La Super Planche des Belles Filles, 176,3 km): Tadej Pogačar 3:58:40 óra, Jonas Vingegaard a. i., Primož Roglič +12, Lennard Kämna +14 mp, Geraint Thomas a. i. stb. Az összetett állása: Pogačar 24:43:14 óra, Vingegaard +35 mp, Thomas +1:10, Adam Yates +1:18, David Gaudu +1:31 perc stb.