2024. március 29., péntek

Túrára fel, irány a természet!

Vladimir Đumić: Szerbia olyan kirándulóhelyeket is kínál, amilyenek Európában már nincsenek

Szerbia természeti adottságai kiváló lehetőséget kínálnak azok számára, akik a természettel összhangban szeretik eltölteni szabadnapjaikat. A valamikori Jugoszlávia területén a kempingturizmus nagy népszerűségnek örvendett, különösen a gyerekes családok körében. A kilencvenes évek viszontagságai, majd pedig a modern kor nyújtotta kényelem felszámolt több kempinget az ország területén. Mint azt Vladimir Đumićtól, a Szerbiai Kemping Egyesület (Kamping Asocijacija Srbije) elnökétől megtudtuk, 2004-ben csupán 4 működő kemping maradt fenn. A járvány azonban újra utat nyitott a turizmus ezen formájának, és ma már 42-43 kempinghellyel büszkélkedhet az ország.

–  Az egyesület 2004-ben alakult, éppen azért, mert a nyolcvanas években létező kempinghelyek a kilencvenes években tönkrementek, az érdeklődés hiánya, illetve a közjó iránti érdektelenség zárta be azokat. Persze a menekültáradat idején az elszállásolásukra éppen ezeket a kempingeket használták fel. Vagyis egy idő után már senkit sem érdekelt a kemping, a sátorozóhelyek pedig az emberek tranzitjára szolgáltak – magyarázta az egyesület elnöke. Elmondta, hogy amikor ők a kempingturizmus népszerűsítésébe kezdtek, már szinte nem is léteztek kempinghelyek.

– Valamikor sokkal népszerűbb volt a sátorozás, mert volt kemping is. Hosszú évek után most jutottunk ismét oda, hogy a kemping egyre népszerűbb, mégpedig a járvány mutatott rá arra, hogy a természetben való tartózkodás és a szabadság felbecsülhetetlen érték – mondta Đumić. Hozzátette, az érdeklődés mérhető most már az ehhez megfelelő járművek számát figyelembe véve, illetve abból is látni az érdeklődést, hogy egyre többen vásárolnak sátrat is. A kínálat is megnőtt és mint rámutatott, nagyon sokféle sátor kapható, most már könnyen összeszerelhető sátrakat is be lehet szerelni, így azoknak sem okoz gondot, akik eddig berzenkedtek a sátorállítástól.

– A fiatalok mindenhova el szeretnek menni, ahol jól érzik magukat, különösen azokra a helyekre mennek, amik éppen trendik. De legtöbbször saját autóval indulnak útnak és sátorban alszanak, egyébként éppen a sátorozók számára kínálja Szerbia a legtöbb lehetőséget. A sátor lehetőséget nyújt ahhoz, hogy nehezen hozzáférhető helyen, de csodálatos természetben táborozzunk. Sajnos a lakókocsik és a motorhome, azaz integrált járművek számára nincs sok lehetőség. Egyrészt a kempinghelyek megközelítése miatt. Egyébként azok, akik Szerbián átutaznak Görögország, vagy Dalmácia irányába, használják legtöbbször a lakókocsikat, de a természtvédelmi területeken és a falusi turizmusban kizárólag sátorozni lehet – hívta fel a figyelmet az egyesület elnöke.

Rámutatott, a kempinghelyek alapvető elvárása az áram jelenléte, a tisztálkodási lehetőség, vagyis a víz.

– Szerencsére most már Szerbia minden kempinghelye, Palicstól Vranjeig, rendelkezik ivóvízzel. A legtöbbnek napkollektora is van, ami melegíti a vizet, illetve ezen keresztül történik a megvilágítás is, vagy a telefonelemek, laptopok feltöltése is. Ez alapelvárás, de érdekes, hogy egyre inkább nő az igény az olyan lehetőségek iránt, nemcsak Szerbiában, hanem a világon, Európában is, amikor a kempingezők az érintetlen természetben kívánnak tartózkodni, távol a civilizációtól, a tömegtől, az emberektől. Ilyen esetben az egyedüli igény: a jó hely, ahol sátrat tudnak állítani. Ezek az emberek a túrázás és a kerékpározás szerelmesei is egyben – mutatott rá Vladimir Đumić, majd hozzáfűzte: – ötven évvel az utolsó nagy energiaválságot követően, a kerékpár is egyre nagyobb hangsúlyt kap, és a gyaloglás és a túrázás pedig teljesen lehetővé teszi a természet élvezetét. Ezek magasan környezettudatos emberek, akik maguk után nem hagynak szemetet, sőt még összeszedik azt is, amit találnak. Gyakorlatilag a lehető „legminőségesebb” vendégek ők, akik nem akarnak nyomot hagyni a természetben a mozgásuk során – hangsúlyozta.

Az egyesület elnöke elmondta, Szerbia még mindig tud újat mutatni, amellett, hogy jelentős érintetlen természet-kapacitással rendelkezik. Kiemelte, minden kirándulóhelyre vigyáznunk kell, hogy az utánunk érkező generációk is gyönyörködhessenek benne.

– A természeti rezervátumaninkba mindenképpen el kell látogatni, hiszen a sátortábor felállítása után kezdődik meg valójában az egész kaland, számos lehetőség nyílik meg előttünk, hiszen élvezhetjük az érintetlen természet szépségét, megfigyelhetjük az élővilágot. És mind emellett megkóstolhatjuk a természetben termett vad gyümölcsöket is. Melegen ajánlom a Golija, Zlatar, az Uvac egész területét. A Pešter és Novi Pazar környéke is csodálatos természettel rendelkezik, ahogy a Tara is, ahol megközelítőleg 300 kilométer gyalogösvény van. Természetesen itt van, a hozzánk legközelebb eső Fruška gora, amely már csak azzal, hogy nemzeti park, számos lehetőséget kínál a sátorozóknak, de a természet élvezete mellett túrázni is lehet, finom borokat is lehet inni, jó minőségű gyümölcsöket kóstolni. És a szerzett élményeket még a kulturális örökségünk megtekintése csak fokozni tudja. A Homolya-hegy, Kelet-Szerbia külön élményt kínál, ahogy Negotin környéke, a Duna-folyó is. De nem érezném jól magam, ha bárkit előnyben részesítenék, azt viszont meg kell mondanom, hogy a tavak és a folyók mentén található kempingek mindig népszerűbbek, éppen ezért, ha valaki szeret csodálatos környezetben fürdeni, annak el kell látogatnia Fehértemplomra, ahol a tó partján két táborhely is van. Ahogy a Drina-folyó mentén is lehet sátorozni. Vannak csodálatos kempingek falusi környezetben is… – sorolta azokat a helyeket, ahol látnivaló akad bőven. Rámutatott, hogy Belgrád mellett is lehet kempingezni, teljesen másmilyen környezetet kínál a Zornikova kuća, illetve a Perišić kamp, amely kuriózuma a természetes ásványvízforrás. Ilyen jelenséggel kevesen tudnak büszkélkedni nemcsak a régióban, hanem egész Európában.

Tavaly óta működik a Vrnjačko vrelo kemping, ami a gyógyturizmushoz kötődik, ahol gyógyvizes medencében lehet fürdeni. Mindenképpen meg kell tekinteni a Vrnjačka Banja borászatait. Hamarosan megnyílik Gadžin Hanban is egy táborhely a Suva planina mellett, amit éppen a túrázok élvezhetnek majd.

– Szerbia idegenforgalmi hiányosságait előnyére tudjuk fordítani. Éppen azért, mert Szerbia több táborhelye olyan tartalmakat is kínál, amilyeneket már más európai táborhelyek egyike sem, mégpedig nálunk még mindig van olyan kirándulóhely, ahol nincs fény és hangszennyezés, amit sokan, de mindenekelőtt a sátorozók nagyon élveznek. Nincs is szebb olyan erdő mellett sátorozni, amely az éppen virágzó növényektől illatozik – hangsúlyozta.