2022. szeptember 26., hétfő

Ötvenmillió euró a pártoknak

Melyik szervezet mennyi pénzre számíthat a következő mandátumban?

Az április 3-án lezajlott parlamenti választások fényében lényegesen megváltozik majd egyes politikai pártok anyagi helyzete – értékelte pénteki jelentésében a Transparency Serbia kormányon kívüli szervezet. Megállapította, hogy a jelenlegi költségvetési előírásokat alkalmazva és figyelembe véve a voksoláson megvalósított eredményeket, a következő négy évben az állam összesen 47 millió eurót utal át a pártok számláira. A számítás abban az esetben érvényes, ha nem változik lényegesen a köztársasági büdzsé összege a következő években sem, s persze akkor, ha valóban négyéves mandátuma lesz a megalakulásra váró új képviselőháznak, melyben ezúttal ellenzéki pártok képviselői is helyet foglalnak majd nagyobb számban.

A szervezet számításai szerint a bő 47 millió eurós összegből több mint 20,5 milliót a Szerb Haladó Párt zsebelhet majd be, ami azt jelenti, hogy ide már beszámították a listán indult kisebb koalíciós partnereket is. Mintegy összesen hatmillió euróra számíthat a következő mandátumban a Szerbiai Szocialista Párt és az Egységes Szerbia által alkotott koalíció, a kisebbségi parlamenti pártok pedig 2,7 millió eurót kapnak négy év alatt. A jelentés értelmében további 17,8 millió eurót osztanak majd szét az újonnan parlamentbe jutott ellenzéki pártok között ebben az időszakban.

Az előírások szerint mostantól havonta 50 millió dinár illeti meg a Szerb Haladó Pártot és a legközelebbi partnereit, a szocialisták és az Egységes Szerbia koalíciója pedig havonta 14,6 millió dinárhoz jut működési költségeinek finanszírozására.

Ami az ellenzéket illeti, figyelembe véve a koalíciós megállapodásokat, a megszerzett mandátumok számát, a legtöbb pártnak három–hatmillió dinár jár majd havonta. Az Együtt Szerbia Győzelméért koalíciónak például – melyet négy nagyobb és több kisebb párt képez – 17,1 millió dinárt kell kapnia havonta, a NADA jobboldali koalíció két pártja viszont összesen 7,7 millióhoz jut. Az Eskütevők Szerb Pártja (Zavetnici) egyedül 5,8 millió dinárban részesül, a Dveri szélsőjobboldali párt pedig partnereivel együtt kap 6 millió dinárt minden hónapban az elkövetkezőkben.

Az év első felében egyébként 691 millió dinárt osztottak szét a jelenlegi parlamenti pártok között – közölte a Transparency Serbia.