2024. március 29., péntek

Talléravatás Zentán

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Zentai Konzultációs Központjának végzőseit köszöntötték

Szerdán a kora esti órákban a zentai városháza dísztermében a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Zentai Konzultációs Központjának talléravató ünnepségét tartották, amelyen a tavalyi és idei végzős hallgatók vették át a MATE-s tallérjukat.

A Muhi Melinda által elénekelt Himnuszt követően az egybegyűlteket dr. Balláné Erdélyi Mária, a MATE mezőgazdasági mérnök alapszakának szakvezető helyettese üdvözölte. Gratulált a friss diplomásoknak, és úgy fogalmazott, hogy nemcsak a gyakorlatban, hanem képletesen is elérkeztek az aratás idejéhez, hiszen egy három-négy évvel ezelőtt elvetett magból mára eljutottak odáig, hogy ennek a gyümölcsét is betakaríthatják. Kiemelte, hogy a végzősök eredménye kötelezettséget is jelent, mivel ezentúl a tudásukat az országuk és nemzetük javára kell fordítaniuk, és hogy tudásukat mindenütt úgy kell forgatniuk, hogy azzal elismerést nyerjenek. Arra is rámutatott, hogy a mai gyorsan változó és fejlődő világban szükség van arra, hogy ezt a tudást folyamatosan frissítsék, újabb és újabb kihívásokat találjanak, majd pedig arra kérte őket, hogy ne felejtsék el azt a családot, amibe három–öt évvel ezelőtt bekerültek, mert ez a család köti majd össze és segíti őket folyamatosan.

Őt követően dr. Bujdosó Zoltán, a magyarországi Vidékfejlesztési és Fenntartható Gazdasági Intézet igazgatója köszöntötte a jelenlévőket. Beszédében az egyetem hagyományáról beszélt.

– A tallér, amit most a zentai hallgatók is a kezükbe kaptak, amellett, hogy értékőrző funkcióját betöltve a diákévekre emlékeztet, az élet nagy döntéseiben is szerepet játszhat. Amikor ugyanis a MATE-n végzett szakember olyan választás elé kerül, amiben nem tud határozni, a tallér jelenthet végső segítséget. Feldobja, és amelyik oldalára leesik, az lesz a döntése – mondta, beszéde végén pedig azt üzente a végzős hallgatóknak, hogy a közösségüket a legjobb tudásuk szerint és alázattal képviseljék.

Végül a jelenlévőket dr. Lengyel László, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Zentai Konzultációs Központjának vezetője is köszöntötte, aki azt kívánta a végzősöknek, hogy mindig és mindenhol legyenek büszkék arra, hogy a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem hallgatói voltak.