2024. március 29., péntek

Elkezdődött a Kanizsa Feszt

Ma az Alma együttes, Tóth Gabi, valamint a Republic ad koncertet

A jókedv és a bulizás színhelyévé vált a magyarkanizsai vásártér, ahol napokig folyt a készülődés. A szervezők nem győzik hangsúlyozni, és nemcsak hangsúlyozzák, hanem programjaikban is ezt az elvet követik, hogy a Kanizsa Feszt mindenkié. Gyerek, fiatal, felnőtt és idősebb is találhat kedvére való eseményt a Feszten, ahol csütörtök délutánra minden készen állt, hogy fogadja a zene és a kikapcsolódás kedvelőit, akik különböző korosztályból és különböző helyszínekről érkeztek. Nyitányként bemutatták Rudán Joe életrajzi könyvét. A már visszatérő fellépők, mint a Phrenia, a hazai, feltörekvő és magának egyre nagyobb hírnevet és közönséget szerző együttes nyitotta meg a zenei palettát, majd a rocké volt a főszerep a nagyszínpadon. Kalapács és Rudán Joe is visszatérők a Kanizsa Feszten, amit ők maguk, valamint a közönség is örömmel vesz. A Pair o Dice és Maxy zárták a nagyszínpadi bulit. A kisszínpadon fellépett DJ Doddy, Molnár Bé, AK26 és Joerjunior.

A pénteki nap már igazán a hétvége, a szabadság és a programok jegyében zajlik. Délután háromkor lesz kapunyitás, azt követi a kürtfúvás, a jurtaállítás, és háromnegyed ötkor hagyományosan a Cifraszűr vegyes kórus énekli el a Himnuszt, majd Újvári Zsombor parlamenti képviselő nyitja meg hivatalosan a Kanizsa Fesztet. Fél hattól a helyi gyermekek és szüleik körében nagyon népszerű Alma együttes lép fel, ezt követően kincsvadászat lesz az ovisoknak, és fél héttől a Zebra Zone zenekar koncertjét hozzák el a legfiatalabbaknak.

Az esti órákban megint csak a zenéé és a bulié lesz a vásártér. Nyolckor Tóth Gabi magyarországi énekesnő lesz a sztárvendég, őt pedig a Republic és a Darkmess követi. A kisszínpadon Maxy, Stron R, Pumped Gabó, Drop the Cheese és Kid Dumer pörgetik a lemezeket.

A délutáni programokra teljesen ingyenes a belépés, az esti koncertekért pedig 1000 dinárt kell fizetnie annak, aki a magyarkanizsai fesztiválon szeretne szórakozni.