2022. október 7., péntek

Tömeges és színvonalas kupa, sikeres utánpótlás

Adán ötszáz kisfocista lépett pályára az idei Böködi-kupán – Az adai labdarúgóklubban eredményes idényt zártak az utánpótláscsapatok

A múlt hétvégén gyermekzsivajtól volt hangos Adán a focipálya, ahol a helyi AFK Labdarúgóklub szombaton és vasárnap tizenhetedik alkalommal tartotta meg a Böködi-kupát. A tornán több mint húsz egyesületből negyven-egynéhány csapat vett részt ötszáz gyermekkel hat korosztályban. Az egykori kiváló adai labdarúgó, Böködi Zoltán emléke előtt tisztelgő tornán öt pályán mérkőztek meg egymással a kisfocisták, mégpedig a 2007-es, 2009-es, 2011-es, 2013-as, 2014-es és a 2015-ös korosztályban. A kiváló színvonalú utánpótlástornán vajdasági, szerbiai és magyarországi csapatok léptek pályára a reggeltől kora délutánig tartó mérkőzéseken. A szervezők nagyszerű feltételeket biztosítottak a játékosoknak, akik kifogástalan minőségű gyepen és jó körülmények között játszhatták le a mérkőzéseket. A szervezők minden korosztályban serleggel és éremmel jutalmazták a dobogós helyezést elért csapatokat, valamint különdíjat adtak a legjobb játékosnak és kapusnak, illetve a legeredményesebb góllövőnek.

A 17. Böködi-kupa végeredménye, 2007-es korosztály: 1. Bačka (Đurđevo), 2. AFK (Ada), 3. AFK Blue (Ada). A legjobb a játékos Željko Pavlović (Bačka), a legjobb kapus Nagy Norbert (AFK), a legeredményesebb góllövő Vámos László (AFK Blue). 2009-es korosztály: 1. Arena (Szabadka), 2. AFK, 3. Tisza-Nyers István Labdarúgó-akadémia (Tóthfalu). A legjobb játékos Pálfi Andor (AFK), a legjobb kapus Milin Bajić (Arena), a legeredményesebb góllövő Božo Došen (Arena). 2011-es korosztály: 1. Bambi 11 (Nagybecskerek), 2. AFK, 3. Proleter (Nagybecskerek). A legjobb játékos Budai Péter (AFK), a legjobb kapus Tadija Tanasić (Bambi), a legeredményesebb góllövő Lazar Đalinac (Bambi). 2013-as korosztály: 1. TSC (Topolya), 2. Obilić (Törökkanizsa), 3. AFK. A legjobb játékos Relja Lojpun (TSC), legjobb kapus Lazar Ivanišević (TSC), a legeredményesebb góllövő Nagy Csongor (AFK). 2014-es korosztály: 1. AFK, 2. Becse, 3. Lehel (Muzslya). A legjobb játékos Sass Tamás (AFK), a legjobb kapus Kovács Viktor (Lehel), a legeredményesebb góllövő Reperger Viktor (Becse). 2015-ös korosztály: 1. Crvena zvezda (Belgrád), 2. AFK, 3. Internacional (Zombor). A legjobb játékos Jovan Sladić (Crvena zvezda), a legjobb kapus Đorđe Đukanović (Crvena zvezda), a legeredményesebb góllövő Kopasz Tamás (AFK).

Több száz gyerek vett részt a tornán (Csincsik Zsolt felvétele)
Több száz gyerek vett részt a tornán (Csincsik Zsolt felvétele)

Az AFK házigazdaként is nagyszerűen vizsgázott az utánpótlástornán, miután kiváló feltételeket biztosítottak a csapatoknak, amelyek jó körülmények között játszhatták le a mérkőzéseket. A pályák mellett a cserejátékosoknak napernyőt biztosítottak az erős napsütés ellen, valamint egy nagy fehér sátrat minden csapatnak a pihenésre, ahol a kisfocisták ebédet és vizet is kaptak. A nézők fedett lelátóról követhették a meccseket. Körtvélyesi Tícián, az AFK sportigazgatója elmondta, hogy az egyesület számára fontos a Böködi-kupa, amelyet egyfajta idényzárónak tartanak.

– Az idén tizenhetedik alkalommal rendeztük meg a Böködi-kupát. A járványhelyzet miatt volt kihagyás, viszont előtte rendszeresen megtartottuk az utánpótlástornát. Az idén hat korosztály versenyez a tornán, amelyen negyvenhat csapat vesz részt, többek között Magyarországról, Belgrádból, Újvidékről, Szabadkáról, Topolyáról, Nagybecskerekről és Zomborból. Az eddigi tornák közül talán az idei a legszínvonalasabb létszámban és minőségben is. Szezonzáróként tekintünk a Böködi-kupára, amelyen a játékosaink még egy utolsó hivatalos mérkőzést játszanak az idény végén. Emellett ápoljuk a kapcsolatot a környező labdarúgóklubokkal, hiszen mi is részt veszünk az ő tornáikon, és ők is eljönnek hozzánk – nyilatkozta Körtvélyesi.

Az adai 2014-es csapat aranyat, a 2011-esek ezüstöt szereztek a tornán id. Budai Zoltán edzővel (Csincsik Zsolt felvétele)
Az adai 2014-es csapat aranyat, a 2011-esek ezüstöt szereztek a tornán id. Budai Zoltán edzővel (Csincsik Zsolt felvétele)

Tóth Tamás, az AFK Labdarúgóklub elnöke kiemelte, a Böködi-kupa is mutatja, hogy milyen fontos az AFK számára az utánpótlás-nevelés, hiszen a tornán két nap alatt több mint ötszáz gyerek fordult meg.

– Az AFK-ban az elmúlt öt-hat évben nagy hangsúlyt fektettünk az utánpótlásra. Ennek köszönhetően az AFK-nak több mint száz regisztrált játékosa van, valamint működik az ovifoci is. Figyelembe véve Ada község lakosságának a számát, ez nagyon szép szám. Az egyesületben gyakorlatilag minden korosztály versenyzett egy vagy akár több ligában is. Az U11-es, az U13-as, az U15-ös korosztály, az ifjúság és a felnőttcsapat. Az utánpótláscsapatok nagyon szép eredményeket értek el. Az U11-es csapat megnyerte a Tisza Menti Ligát, és bejutott a Szabadkai Liga döntőjébe id. Budai Zoltán edző vezetésével. Az U13-as csapat második lett a Tisza Menti Ligában Dejan Kapriš edző irányításával. Az U15-ös pioníregyüttes megnyerte a Tisza Menti Ligát, valamint második lett a Szabadkai Ligában Berec Csaba edző vezetésével. A csapat emellett selejtezőt játszott, és feljutott a legmagasabb korosztályos rangfokozatba, ahol a legjobb csapatok szerepelnek. Az ifik pedig második helyen végeztek a korosztályos bajnokságban Nenad Vukoljević edző irányításával. A kezdőkkel, a legfiatalabb játékosokkal Nagypál Tibor edző foglalkozik, az U11-nél fiatalabb korosztályokat pedig id. Budai Zoltán és ifj. Budai Zoltán edző irányítja. Ezek a csapatok egyelőre nem szerepelnek bajnokságban, hanem tornákon vesznek részt. A jövőben továbbra is szorosan együttműködünk a topolyai labdarúgó-akadémiával, ahol most is hat-hét gyerekünk rúgja a bőrt. Az egyesületben továbbra is az utánpótlásra fogjuk helyezni a hangsúlyt. Az anyaországi Bethlen Gábor Alapnak és a Magyar Kormánynak köszönhetően támogatást nyertünk a torna lebonyolítására. Mindamellett, hogy a helyi önkormányzat is támogatta a tornát, a Bethlen Gábor Alap támogatásának köszönhetően új, minőségi alumíniumkapukat tudtunk beszerezni, ami nagyon fontos a színvonalas munkához. Négy közepes és két kisebb méretű kaput vásároltunk, valamint egy hordozható, nagy méretű futballkaput. A bajnoki idény során nyújtott támogatást szeretném megköszöni a szülőknek, illetve a támogatóknak, köztük a helyi önkormányzatnak, a Bethlen Gábor Alapnak, a Termometal, a Sass, Apolo, Si Line, T-1 Ada, Smart Lead, Fausto, Satex és a Plava Tačka cégnek, valamint az Adanko kötödének. A focistáknak júliusban szünet lesz, és utána augusztustól gőzerővel folytatják a munkát. Tervezzük a focitábort is, amit augusztus második felében szeretnénk megtartani – mondta az elnök.

Színvonalas és izgalmas meccseket játszottak az együttesek (Fotó: Foto Video Studio Dobai Ada)
Színvonalas és izgalmas meccseket játszottak az együttesek (Fotó: Foto Video Studio Dobai Ada)