2024. április 19., péntek

Nikola Tesla öröksége

Változatos programokkal emlékeznek az elismert feltalálóra

A szabadkai „Lika” Likaiak Egyesülete szervezésében az idén is megrendezik a Nikola Tesla Napokat. A kétnapos rendezvényre ezúttal két egymástól egy hét távolságra lévő napon kerül sor. Az esemény első napját pénteken tartják meg a szabadkai Városházán, míg a második nap eseményeire július 16-án, szombaton kerül sor a Szentkútnál. A rendezvényről tegnap egy sajtótájékoztató keretén belül tudtunk meg többet. Miloš Borjan, a „Lika” Likaiak Egyesülete elnöke részletesen szólt a programról.

– Egyesületünk a Nikola Tesla Napok keretén belül minden évben képzőművészeti és irodalmi pályázatot hirdet az általános iskolák felső tagozatos diákjai számára, amelynek eredményhirdetésére pénteken a Városháza dísztermében kerül sor. Az érdeklődők emellett a Lika szépségeit bemutató kiállítást is megtekinthetik, illetve egy előadást is meghallgathatnak Nikola Tesla időkapszulájáról. Ezen a napon vendégeink lesznek a philadelphiai Nikola Tesla Alapítvány szerbiai képviselői. Július 16-án második alkalommal tartjuk meg az elektromos autók kiállítását. A járműveket 10 és 13 óra között a központban az új szökőkútnál láthatják az érdeklődők, ezt követően pedig a Szentkúton. Ez utóbbi helyszínen kerül sor különféle innovációk bemutatójára is, ugyanakkor a legfiatalabbaknak is különböző programokkal kedveskedünk. A rendezvényünknek humanitárius jellege is lesz, ugyanis babgulyást készítünk, és az annak árusításából befolyt összeget jótékony célra fordítjuk. A program 17 órakor ünnepi szentmisével végződik – fogalmazott Miloš Borjan, akitől azt is megtudtuk, hogy a Subotica-trans közvállalat július 16-án három ingyenes autóbuszjáratot biztosít a központból a Szentkútra és vissza.

Jovan Radaković és Miloš Borjan (Fotó: Benedek Miklós)

Jovan Radaković és Miloš Borjan (Fotó: Benedek Miklós)

A sajtótájékoztatón emellett felszólalt Jovan Radaković, a szervezőbizottság tagja is, aki az elektromos motorok, járművek jelentőségéről ejtett szót.