A délszláv etnikai háború előtt, különösen a ’70-es és ’80-as években, amikor a Duna még nem volt határfolyó, amikor még együtt lélegzett a délvidéki magyarság (a vajdasági magyarok mellett a drávaszögi és a szlavóniai szigetmagyarságra gondolok), az egymáshoz való tartozás, igaz, őszinte ragaszkodás jellemezte mindennapjainkat! Mindenekelőtt azt a gazdag, igen tartalmas szellemi életet említem, amely eggyé kovácsolta a vajdasági és a drávaszögi, valamint a szlavóniai magyarokat.
Emlékeztetőül néhány példát említek. Így, több mint fél évszázaddal ezelőtt, 1980 márciusában, a vörösmarti és a laskói magyarok köszöntötték az ismert vajdasági írót, Gobby Fehér Gyulát. Ugyancsak, az említett esztendő márciusában, neves írónk, Herceg János, a dályhegyi kis magyar közösségnek beszélt munkásságáról. Az említett esztendőben, a költő, Fehér Ferenc, Dávid András egyetemi tanárral együtt, Harasztiba és Várdarócra látogatott.
Megemlítem a Szabadkai Népszínház magyar társulatát, amely rendszeresen „járta”, a drávaszögi kis falvakat, a szlavóniai Árpád-kori magyar településeket. Például, az 1981-es esztendőben, első hivatásos színházunk, a Drávaszögben és Szlavóniában, a következő helységekben vendégszerepelt: Bedenik, V. Pisanica, Kórógy, Jankovci, Rétfalu, Vörösmart, Darázs, Kopács és Batina!
És említem újra, a vajdasági magyar irodalom meghatározó nagy egyéniségét, Herceg Jánost. Igen. Herceg Jánost, aki nemcsak ott a Vajdaságban, Zomborban volt otthon. Nem! Baranyai Júlia, a Drávaszög leghitelesebb krónikása írja: A kiskőszegi hegyoldalban volt Herceg János író fehér kis házacskája, ahol a nyarakat töltötte. Messze a világ zajától talán egy kissé menedék is volt ez a ház, amely a magasból nézett le a nagy folyam csillogó rohanására. S a ház előtti kis udvaron, pirosra festett székek mosolyogtak barátságosan a vendég elé a vastag árnyékú vén diófa alatt: a kőasztalon borospoharakat, feketekávés csészék...Ezen az asztalon alkotta meg számos műve között az író baranyai tárgyú könyvét is!
Igen! Herceg János, amikor megfáradt, ott Zomborban, sietett megpihenni, a Dunán túlra, másik otthonában, a baranyai (drávaszögi) K
iskőszegre! S az a fehérre meszelt kis házacska ott a kiskőszegi szőlőhegy világában, nemcsak a pihenésre szolgált. Nem! Zarándokhely lett, Herceg János baranyai otthona. Igen! A vajdasági, a drávaszögi, sőt, az anyaországi írók, költők kaptattak fel a lugasok, szőlőskertek közé szorult ösvényeken az íróhoz, Herceg Jánoshoz.
Az a zarándokhely, minden tekintetben, az együtt lélegző délvidéki magyarság szellemi életének csodálatos jelképe volt! Azonban amikor a ’90-es években a Duna határfolyammá vált, és már nem összekötött, hanem szétválasztott bennünket, délvidéki magyarokat, egyszerűen megszűnt az addigi szoros, bensőséges kapcsolat.
Megszűnt, de csak látszólag. Igen! Csak látszólag! Ugyanis, a vajdasági és a drávaszögi magyarság, valamint a szlavóniai nemzettársaink közötti egykori szoros kapcsolatot, ha más formában is, de tovább éltette és élteti ma is, mélységes elhivatottsággal, szellemi életünk, két vajdasági kiválósága, dr. Lábadi Károly, a Kárpát-medencei magyarság egyik legismertebb néprajzkutatója, és Mák Ferenc irodalomtörténész.
Tudjuk, hogy a kultúrában, irodalomban, szellemiségben nincsenek területi elcsatolások, határsorompók! S ezt igazolja Lábadi Károly és Mák Ferenc is. Lábadi Károlynak például a mögöttünk maradt három évtized alatt egymásután jelentek és jelennek meg napjainkban is azok az érdembeli kiadványok, amelyek a Drávaszögről, annak rendkívül gazdag múltjáról, szellemi életének tiszteletet parancsoló ragyogásáról szólnak. Ugyanezt mondhatjuk el Mák Ferencről is. A délvidéki magyarság csaknem ezer éves múltjával, annak elfelejtett sok kis töredékével igyekszik megajándékozni bennünket. Azok, akik rendszeresen olvassák napilapunkat, a Magyar Szót, amelynek hasábjain, ugyancsak rendszeresen, megjelennek Mák Ferencnek múltunkról szóló, érdembeli írásai, tudni vélik majd, hogy a délvidéki magyarság együtt lélegzését, együvé tartozását egyszerűen nem lehet megkérdőjelezni! Csak megköszönni tudjuk, Lábadi Károlynak és Mák Ferencnek, hogy értékteremtő tevékenységükkel, a küldetéstudat mélységes elhivatottságával őrzik azt a kapcsolatot, amely a délvidéki magyarság egységének a letéteményese!
