2022. október 3., hétfő

Az oldtimer kerékpártól a traktorig

Adán első alkalommal rendezték meg a veterán autók találkozóját

Az Óbecse–Törökbecse Oldtimerklub közösen az adai szakosztályával első alkalommal rendezett oldtimer-találkozót vasárnap Adán a rekreációs központban. Sokan kíváncsiak voltak a találkozóra, amelyen a látogatók főként veterán autókat, valamint kisebb számban motorkerékpárokat, traktorokat és kerékpárokat tekinthettek meg. Branko Pejić, az adai oldtimerszakosztály egyik alapítója, illetve a rendezvény egyik szervezője elmondta, hogy a veterán autók találkozóját Ada község napja alkalmából szervezték meg, hogy a helybeliek is lássák az idős autókat, amelyeket a tulajdonosaik nagy becsben tartanak.

– Az oldtimer-találkozót több kategóriában szerveztük meg. Vannak biciklik, traktorok, veteránok, oldtimerek és youngtimerek. A ráadás kategória a tuning styling, amiből sajnos kevés autó jelent meg, de azért vannak. A rendezvényen a legidősebb jármű egy 1936-os, német gyártmányú bicikli, amit a német hadsereg hagyott itt nekünk – nyilatkozta Branko Pejić. A találkozó megszervezésében jelentős szerepe volt az óbecsei és törökbecsei székhelyű oldtimerklubnak, amely igyekszik a régióban népszerűsíteni a régi járműveket, és összefogni azok tulajdonosait – tudtuk meg Szilágyi Attila klubelnöktől.

– Tíz éve alakítottuk a klubot az óbecsei és a törökbecsei tagokkal. Összekötöttük a két várost, de most már nemcsak őket kötjük össze, hanem Adát, Zentát, Magyarkanizsát, Szabadkát, Újvidéket és Nagybecskereket is. A klubnak vasárnap reggelig hetvennyolc tagja volt, de a találkozó után meglátjuk, hogy még hányan csatlakoznak hozzánk – mondta Szilágyi Attila, aki beszélt az oldtimerek kategorizálásáról és a rájuk vonatkozó közlekedésbiztonsági előírásokról is.

– Az oldtimer esetében nemcsak autóról és motorkerékpárról beszélünk, hanem kerékpárról, traktorról és más gépekről is, amelyek harminc évnél öregebbek. Fontos az oldtimereket karbantartani, hogy megmaradjanak az utókornak. Az idén kellene elfogadnia az államnak a veterán járművekre vonatkozó új törvényt, amely szabályozná és rendezné a helyzetüket. Azok az előírások, amelyek akkor voltak érvényben, amikor ezeket a járműveket gyártották, sokban különböznek a jelenlegi előírásoktól, ezért sok jármű nem megy át a műszaki vizsgán. Vannak járművek, mint a motorkerékpárok, amelyekre egykor nem szereltek irányjelzőt, amit most felszerelhetek rá, de ezzel az oldtimer jellegét rontom le. Többek között ezt is szabályoznia kellene a törvényjavaslatnak, amelyet várhatóan az idén elfogadnak. Az elvárás, hogy Szerbiában is oldtimer jelzést kapjanak ezek a járművek. Bízom benne, hogy szeptemberben elfogadják a törvényjavaslatot, amit januártól már alkalmaznak, hogy az oldtimer járműveknél másmilyen legyen a műszaki vizsga, az adózás és a regisztrálás is – hallottuk a klubelnöktől.

Az adai oldtimer-találkozó ötletét támogatta a helyi önkormányzat is – tudtuk meg Lehócki Gellérttől, az oldtimerklub adai szakosztályának alelnökétől, veteránautó-tulajdonostól. Elmondta, hogy reméli, a következő években is megszervezhetik a rendezvényt az Ada-napok keretében. Lehócki Gellért egyébként egy 1979-es gyártmányú Mercedes büszke tulajdonosa, a járművet csak kivételes alkalmakkor vezeti.

– Az oldtimer szeretete abból ered, hogy a régi típusú autók mindegyikének megvan a maga jellegzetessége. Ha egy Fordba beleül az ember, annak megvan a varázsa, aztán átül egy Volkswagenbe, ami egészen más élményt nyújt, akárcsak egy Mercedes, ami történetesen nekem is van. Az oldtimerekben engem az időállóságuk fogott meg igazán. Ebben az érzésben talán van feltűnési vágy is, de sokkal inkább szeretet és fanatizmus. Az autómat ritkán használom, pont azért, hogy vigyázzak rá, mert van egy másik családi autónk, amivel a hétköznapokban közlekedünk. Ez egy 1979-es gyártmányú Mercedes, amiben 2000-es dízelmotor található. 2013-ban vettem, majd a következő évben lett felújítva. Ezután két évig a hétköznapokban is használatban, de aztán rájöttem, hogy kár lenne tönkretenni. Mostanság hosszabb útra, tengerre utazunk vele. Számomra olyan, mintha ennek az autónak lelke lenne – nyilatkozta Lehócki Gellért.