2024. április 18., csütörtök
MEDITERRÁN JÁTÉKOK

Érem vízben, homokban és labdával

Szerbia már 27 megszerzett éremnél jár a Mediterrán Játékokon, miután az ország egyik sikersportágában, a 3×3-as kosárlabdában második helyen végzett a férficsapat vasárnap este. Pár nappal azt követően, hogy a felnőttválogatott világbajnoki címet szerzett Antwerpenben, az Oranban szereplő juniorok is remekeltek, a csoportban Franciaországot és Ciprust, a negyeddöntőben Horvátországot, az elődöntőben pedig Spanyolországot legyőzve, ám a fináléban a franciák elleni újabb összecsapás során már 19:13-ra alulmaradt a Miloš Antić, Stefan Momirov, Nikola Kovačević és Nemanja Stanković összeállítású kvartett. A női tornán Szerbia a hetedik helyet szerezte meg, a helyosztón a szlovénokat legyőzve.

A legutóbbi szerb aranyérem a medencéből érkezett, ahol a 18 éves, a Mediterrán Játékokra felnőttkarrierje kezdeteként tekintő Nina Stanisavljević az 50 méteres hátúszás döntőjét nyerte meg 28,59-es idővel, miközben ellenfelei között olyanok is voltak, akik a budapesti világbajnokságról érkeztek.

A távolugrás női aranyérmét követően a férfiak mezőnyében is szerzett egy ezüstöt Szerbia a 7,83 méterrel szezonbeli legjobbját jegyző Lazar Anić révén. A szoros versenyben nyolcan is fél méteren belül ugrottak a győzteshez képest, aki a francia Loucif Bey lett 7,99 méterrel.