2022. szeptember 26., hétfő

Kárhuzamos folyamatok

Sok fontos ország, sőt mindegyik nagyhatalom vezetője tanácskozott június végén. Három különálló konferenciát tartottak a világ sorsát meghatározó kérdésekről, az átalakuló geopolitikai, gazdasági, pénzügyi viszonyokról, folyamatokról és válságokról. Először a BRICS-országok tanakodtak, utána a G7-csoport, majd a NATO tagjai. Egy olyan időszakban, amikor nemcsak az Ukrajna elleni orosz agresszió okoz gondot a világnak, hanem a (már elavult, sőt pazarló gazdasági, üzleti és piaci modellek működéséből fakadó) klíma- és ökokatasztrófa, a széles körben kibontakozó recesszió, a növekvő infláció, a munkanélküliség, az (országok tucatjait érintő) élelmiszerhiány és éhínség, az energiaválság, a hatalmas (állam)adósságok…

A tagállamok (Brazília, Dél-Afrika, India, Kína és Oroszország) angol nevének kezdőbetűje alapján elnevezett BRICS vezetői a virtuális térben találkoztak. A videokapcsolat segítségével megrendezett tanácskozásukon már az argentin és az iráni elnök is részt vett. Országuk ugyan kívülálló, de nemrég tagságért folyamodott. A 2009-ben létrejött (elsősorban) gazdasági tömörüléshez csatlakozna még Indonézia, Törökország, Egyiptom, Nigéria és Szíria is. Vang Ji kínai külügyminiszter májusban vetette fel, hogy további tagokkal bővülhetne a csoport. Így könnyen lehetséges, hogy Argentína és Irán után újabb államok lépnek be a BRICS-be, amely további gyarapodás esetén akár a bolygó lakosságának több mint felét is összefogná. Jelenleg még „csak” a Föld népességének 42 százaléka (majdnem 3,3 milliárd ember) él a tagországai területén.

Együttes gazdasági erejük már így is jelentős. Figyelemre méltó tényezői a nemzetközi életnek, de még fontosabb szereplőjévé akarnak válni, és még inkább függetlenedni akarnak a Nyugattól. Elhatározásuk nem újkeletű, hiszen már 2014-ben saját valutaalapot (CRA) és – sanghaji székhellyel – saját fejlesztési bankot (NDB) hoztak létre. A művelet egyik fő célja az Egyesült Államok elképzelése szerint működő Nemzetközi Valutaalaptól (IMF) és a Világbanktól való függőség nagymértékű csökkentése.

A G7-csúcson és a NATO csúcstalálkozóján is kiemelt téma volt az Ukrajna elleni orosz invázió (Fotó: e-flux.com)

Ennél ambiciózusabb terv megvalósításán is dolgoznak. Meg akarják szüntetni a dollár világpénz (legfontosabb tartalékvaluta) státusát, illetve egyeduralmát a nemzetközi kereskedelemben. Alternatívaként egy saját, globális tartalékvalutát hoznának létre, s egy új nemzetközi fizetési rendszert, amelyet az egymás devizájában történő áruforgalmi elszámolásnál is használnának.

A törekvés annak a harcnak a része, amelynek egyik fontos célja a globális pénzügyi rend feletti ellenőrzés és monetáris hatalom megszerzése. Látják ezt a riválisok is. Joe Biden amerikai elnök azonban erről a veszélyről valószínűleg nem egyeztetett a legfejlettebb iparú országok (G7) vezetőivel, akikkel Bajorországban találkozott.

A csoporthoz tartozó államok, vagyis az Egyesült Királyság, Franciaország, Japán, Kanada, Németország, Olaszország és az USA legfontosabb politikai döntéshozóinak háromnapos csúcstalálkozóján más témák szerepeltek napirenden. Az ukrajnai háború, az éhezés, a klímaválság és a nyugati demokráciák összefogása, erőik egyesítése és küzdelme az általuk autokratikusnak tartott fő vetélytársaik ellen, amelyek a két legfontosabb hangadó, Kína és Oroszország köré szerveződnek.

A G7-csúcson külön téma volt Kína, főként pedig Oroszország gazdasági elszigetelése. Látványos eredményről ugyan nem számoltak be a tanácskozás végén, de a résztvevők kinyilvánították: Ukrajnát addig támogatják az orosz támadók elleni küzdelmében, ameddig csak kell. Ám az invázió megállításának módjáról nem jutottak közös nevezőre.

Megegyeztek viszont abban, hogy növelik az ukrajnai gabonaexport orosz zárlata miatt élelmiszerhiánnyal küszködő országok támogatását, amelyek külső segítség híján éhínséggel, kenyérlázadásokkal (és emiatt kormánybuktatásokkal is) szembesülhetnek. Döntés született arról is, hogy még az idén létrehoznak egy nemzetközi klubot, amely segíti a belépő országok együttműködését a klímaváltozás elleni küzdelemben.

Bajorországból a G7 csoport vezetői Madridba utaztak a NATO csúcstalálkozójára, ahol – javarészt az Ukrajna elleni orosz invázió miatt – történelmi jelentőségű bejelentések hangzottak el. Ezek egyike Finnország és Svédország meghívása a katonai szövetségbe. A két EU-tag (májusban benyújtott) jelentkezését az Ukrajnát ért támadás (okozta félelem) motiválta. A háború hatására az eddigi semleges politikájukat adták fel, amelyet Finnország „csak” a II. világháború óta, ám Svédország már több mint kétszáz éve követett. A döntéssel megváltozik a balti térség geostratégiai helyzete, a jelenleg fagyos NATO-orosz viszony pedig tovább hűl.

A háromnapos csúcson elfogadtak egy új koncepciót is (stratégiai együttműködési tervet) és döntöttek a szervezet jövőbeli tevékenységének oly mértékű átalakításáról, amilyenre a hidegháború vége óta nem volt példa.

Mindez új fejezetet, korszakot nyit a NATO történetében, hiszen átformálja eddigi irányvonalát, illetve tevékenységét, így azt is, hogy a társállamok miként alakítsák a (védelmi) politikájukat és katonai felkészülésüket a következő tíz évben.

Az új koncepció értelmében a NATO az utóbbi bő 30 év legjelentősebb reformjára készül. Ezzel összhangban megerősíti és teljesen átalakítja védelmi és elrettentési képességeit, ami jelentősen befolyásolja a következő tíz év nemzetközi biztonságát is.

A változtatások részeként friss katonai erőket telepítenek a keleti tagországokba állandó jelleggel, továbbá újabb fegyver- és lőszerkészleteket szállítanak a területükre. Emellett – egy éven belül – 300 ezer fölé növelik a NATO jelenleg 40 ezer katonából álló gyorsreagálású (azaz a bevetésre mindig kész) erőinek létszámát. Washington jelentősen és huzamosabb időre megerősíti haderejét Európa több államában, Lengyelországában pedig egy új, állandó parancsnokságot létesít. Az új stratégiai koncepció szerint ugyanis Oroszország immár a „legjelentősebb és legközvetlenebb fenyegetés” a NATO-ra, valamint „az euroatlanti térség békéjére és biztonságára”.

Kína kicsit jobb besorolást kapott. A korábban főként csak Európára felügyelő NATO ugyan nem tartja ellenfélnek, de Madridban a következőképpen jellemezte: „kihívást jelent értékeink, érdekeink és biztonságunk számára”. A minősítés és az a tény, hogy nagy figyelmet kapott szintén irányváltást jelez. Ebben az esetben azt, hogy az észak-atlanti szervezet immár Kínára, sőt Ázsiára is egyre jobban figyel.

Bár a fő mumus szerepét Oroszország kapta, az igazi kihívást Kína jelenti az USA (vezette, s parancsnoksága alatt álló NATO) és partnerei számára. A nagyok küzdelmében az országok többsége kénytelen csatlakozni valamelyik táborhoz: vagy az amerikaihoz, vagy a kínai-orosz tengelyhez. Azért, mert a történelmi léptékű globális átrendeződés, s az évtizedek óta nem tapasztalt változás jelenlegi folyamatában, amelyet két különböző pólus vív egymás ellen, sem a kis államoknak, sem a regionális hatalmaknak nincs esélyük magukban érdekeik és értékeik megvédésére, érvényesítésére.

Washington és Peking évek óta tartó marakodásának igazi tétje az amerikai globális hegemónia megőrzése, vagy elvesztése, illetve egy új világrend kialakítása és hosszú távra szóló játékszabályainak meghatározása. Ezért mindketten igyekeznek minél több szövetségest maguk köré gyűjteni. Az 1945 után létrehozott és immár roskadozó nemzetközi struktúrák átalakításához, valamint a leendő szabályok, intézményi, biztonsági, kereskedelmi és egyéb rendszerek kialakításához ugyanis jelentős gazdasági, pénzügyi és katonai erőfölényt kell biztosítani maguknak. Az utóbbi részét képezi a fegyverkezés, vagyis a védelmi kiadások jelentős növelése (az egészségügy, a környezetvédelem, vagy épp az oktatás rovására). Persze más szakterületek, ágazatok is folyamatosan károsodnak emiatt, ami a szembenállókat nem zavarja, mivel esetükben a primátus megtartása, vagy megszerzése mindent felülír.