2022. augusztus 9., kedd

Kirakodóvásár, koncertek, főzőverseny…

Ada község napját szórakoztató rendezvénysorozattal ünnepelték meg a hétvégén

Művelődési, hagyományőrző, sport, szórakoztató és kulináris rendezvényeket tartott a helyi önkormányzat a község napja, július 2-a alkalmából pénteken, szombaton és vasárnap Adán és Valkaisoron. A helybeli és vidéki látogatókat több helyszínen várták a különféle rendezvények, köztük fotókiállítás, aratóünnepség, a sportmérkőzések, kirakodóvásár, zenés-táncos művelődési műsor, könnyűzenei koncertek, oldtimer-találkozó és marhapörköltfőző verseny. A legnagyobb érdeklődés a kirakodóvásárt, a zenés-táncos műsort és a koncerteket kísérte, amelyeken népes közönség vett részt szombat délután.

Az Ada-napi ünnepi rendezvénysorozat július 1-én, pénteken 10 órakor kezdődött a Szarvas Gábor Könyvtár kiállítótermében, ahol a szegedi Rózsa Éva fotográfus természetfotóiból nyílt kiállítás Mi a manó? címmel.

Ezt követően 11 órakor kezdődött el a községházán a képviselő-testület díszülése, amelyen átadták a községi díjakat az idei kitüntetetteknek, de erről már korábban beszámoltunk lapunkban. A rendezvénysorozat szombat reggel a hagyományos aratóünnepséggel folytatódott Valkaisoron, ahol huszonnegyedik alkalommal mérkőztek meg egymással kézi aratásban a helyi és környékbeli aratócsapatok. A valkaisoriak, a törökfalui helyi közösség és a községi önkormányzat által szervezett versenyen tizenegy csapat versengett. Az aratócsapatok Szenttamásról, Moholról, Adáról, Törökfaluról, Völgypartról és a magyarországi Bogyiszlóról érkeztek. Az eső ugyan beleszólt a verseny lebonyolításába, de végül az aratóknak sikerült levágni a búzát. Majd az aratóünnepségen misét mutattak be, amit közös ebéd, alkalmi kultúrműsor és zenés mulatság követett. Az adai sétányon kora délutántól kirakodóvásárt rendeztek, amelyre sokan kilátogattak. A vásári forgatagban sokféle árus kínálta portékáját, illetve a helyszínen alkalmi vidámpark is várta a gyerekeket. A kirakodóvásár mellett a szabadtéri színpadon a délután közepétől a Jancsi Bohóc Bábszínháza bábelőadást mutatott be a gyerekeknek, majd a népes közönség megtekinthette az adai, moholi és törökfalui művelődési egyesületek és táncklubok többórás zenés-táncos műsorát is. Ezen felléptek a Százszorszép ME, a Csobolyó ME, a Vadvirág HK, az Aranykapu ME és a Novak Radonić ME néptáncosai, zenészei és énekesei, valamint a Midnight Táncklub és a Vénusz + Majorettes táncosai. A szabadtéri színpadon este nagy sikerrel koncertezett a sQuza, a Baraparty és Bebe és a buligánok zenekar. A nap folyamán Adán és Moholon több helyszínen különféle sportágakban mérkőzéseket is rendeztek a vajdasági munkásport játékok keretében a Vajdasági Kupán.

Az Ada-napi rendezvénysorozat vasárnapi zárónapján a kulináris élvezeteké volt a főszerep, miután marhapörköltfőző verseny tartottak a Tisza-parti strandon. A helyszínen zenekar szórakoztatta a vendégeket. A főzőversenyen több mint hatvan helyi és vidéki főzőcsapat vett részt, valamint tartottak pálinkamustrát is. Ezzel azonos időben első alkalommal rendeztek oldtimer-találkozót az adai rekreációs parkban, ahol nagy számban állítottak ki régi autókat, traktorokat és kerékpárokat a tulajdonosok az adai és az óbecsei-törökbecsei oldtimer klub közös szervezésében.

Az eseményről videó is készült, amelyet itt tekinthetnek meg.