2022. augusztus 8., hétfő
KERÉKPÁROZÁS – TOUR DE FRANCE

Két nagy hajrá Dániában

Egyetlen ember, Yves Lampaert tudta megviccelni a nagy favoritokat pénteken este, így a koppenhágai kronó után a belga vághatott neki sárga trikóban a szombati etapnak. Ezen a nagy reményekkel várt szél és egy 18 kilométeres, az erős tengeri légmozgásnak kitett híd volt a figyelem középpontjában, ám ezt a szelet nem oldalról, hanem jórészt szemből kapták a bringások, így nem nyílt esély a mezőny szétszakítására. A nap hőse így Fabio Jakobsen lett, aki két éve horrorbalesetet szenvedett Lengyelországban, most pedig Nyborgban első Tour-szakaszsikerével köszönte meg, hogy Mark Cavendish helyett őt hozta el hajrásnak a Quick Step csapata. Rajta kívül a hazai terepen tekerő Magnus Cort vitte a show-t, aki a négyfős szökésből (rajta kívül Sven Erik Bystrøm, Pierre Rolland és Cyril Barthe volt ott) mindhárom hegyi hajrát megnyerte, így felvehette a pöttyös trikót.

Tegnap sokkal nyugisabb etapra került sor, amelyen Cort egyedül vállalta be elöl a táv nagy részét, és az újabb hegyi pontokkal megerősítette pozícióját ebben a különversenyben. A hajrát célfotós csatában Dylan Groenewegen húzta be, a sárga trikó a sorrendben háromszor második Wout van Aerté. A mai pihenő- és utazónap után a viadal holnap folytatódik Franciaországban a 171,5 kilométeres Dunkerque–Calais etappal.

Újabb jó napot tudott le a női Giro d’Italián Vas Blanka, a magyar lány a szombati harmadik szakaszon az utolsó sprintfelvezetője volt csapattársának, a végül 6. Lotte Kopeckynek, majd a mezőnnyel ért célba. Tegnap a lányok pihentek.

A hídon nem a megfelelő irányból fújt a szél ahhoz, hogy szétszakadjon a mezőny (Fotó: Anadolu Agency)
A hídon nem a megfelelő irányból fújt a szél ahhoz, hogy szétszakadjon a mezőny (Fotó: Anadolu Agency)

Végeredmény, 1. szakasz (Koppenhága–Koppenhága, 13,2 km, egyéni időfutam): Yves Lampaert 15:17 perc, Wout van Aert +5, Tadej Pogačar +7, Filippo Ganna +10, Mathieu van dre Poel +13 mp stb. 2. szakasz (Roskilde–Nyborg, 202,2 km): Fabio Jakobsen 4:34:34 óra, Van Aert, Mads Pedersen, Danny van Poppel, Jasper Philipsen a. i. stb. 3. szakasz (Vejle–Sønderborg, 182 km): Dylan Groenewegen 4:11:33 óra, Van Aert, Philipsen, Peter Sagan, Jakobsen a. i. stb. Az összetett állása: Van Aert 9:01:17 óra, Lampaert +7, Pogačar +14, Pedersen +18, Van der Poel +20 mp stb.