2024. március 28., csütörtök

Itt maradásra ösztönző életút

Emlékplakettet adományozott Hajnal Jenőnek a budapesti székhelyű Nagy Imre Társaság

Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke szombaton az elmúlt évek közösségépítő munkájáért, valamint az 1956-os forradalom és szabadságharc emléke ápolásának támogatásáért átvette a budapesti székhelyű Nagy Imre Társaság emlékplakettjét. Az átadóra a Szabadkai Városi Múzeumban megtartott ünnepi műsor keretében került sor, melynek során Balahó Zoltán, a Nagy Imre Társaság országos elnöke nyújtotta át a díjat az MNT elnökének.

Az ünnepélyes átadó kezdetén Kudlik Zoltán, a Nagy Imre Társaság alelnöke, a társaság szabadkai szervezetének elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, majd a Szabadkai Zeneiskola növendékei tartottak rövid zenei műsort, Ralbovszki Csaba színművész pedig Kosztolányi-verset szavalt el.

A díj átadása előtt Kudlik Zoltán méltatta Hajnal Jenő életpályáját.

– Van egy olyan példa, amely Bácsgyulafalváról indult, hogy aztán behálózza az egész Vajdaságot. Egy olyan eddigi életút, amely a tántoríthatatlanságot állítja elénk. Ez az eddigi életút arra hív minket, hogy maradjunk, hogy legyünk állhatatosak. Mgr. Hajnal Jenő eddigi életpályája ez a példa, hiszen bármerre is sodorja az élet magyartanárként, rádiós tudósítóként, hírszerkesztőként és kiadóként, kulturális mediátorként, közművelődési központ igazgatójaként, intézményteremtőként és teremtőként, jelentős rendezvények megálmodójaként, kisebbségi önkormányzati szervünk egyik oszlopos tagjaként majd elnökünkként minden pillanatban együtt lélegzünk. A vajdasági magyar közösséget meghallva és meghallgatva annak igényeit segít vágyait, álmait kiteljesíteni. Ma ezt szeretnénk neki megköszönni, hogy a mi kéréseinket, igényeinket is meghallgatta – mondta többek között Kudlik Zoltán, hozzátéve, hogy 2018-ban az MNT elnökének köszönhetően került felavatásra a temerini Sörös Imre-szobor.

Balahó Zoltán és Hajnal Jenő a Nagy Imre Társaság emlékplakettjével (Fotó: Molnár Edvárd)

Balahó Zoltán és Hajnal Jenő a Nagy Imre Társaság emlékplakettjével (Fotó: Molnár Edvárd)

A méltatás után Balahó Zoltán, a Nagy Imre Társaság országos elnöke átnyújtotta az emlékplakettet és a vele járó emléklapot Hajnal Jenőnek. Az átvétel után Hajnal Jenő szólt az egybegyűltekhez, aki elmondta, hogy meglepte, hogy ő kapta az elismerést.

– Két éves se voltam, amikor kitört az 1956-os forradalom és szabadságharc. És hosszú időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy az ember tudatában itt a határon túl kialakuljon az, hogy mit is jelent a forradalom a nemzet, és nekünk, délvidéki magyarok számára. A lehetőség a gondviselés úgy hozta, hogy amiben lehetett, abban próbáltam segíteni. Nyilvánvaló volt, hogy a Nemzeti Tanács elnökeként Kishegyesen az emléktábla-avató, a temerini mellszoborállítás meghatározó esemény volt számomra – mondta többek között az MNT elnöke.

Az átadó után adott sajtónyilatkozatában Hajnal Jenő örömét fejezte ki, hogy átvehette a Nagy Imre Társaság díját.

– Az öröm és a megtiszteltetés díja ez. Igazából nem csak nekem, hanem az egész közösségnek szól ez, de mindenekelőtt annak a közösségnek, amely 1956-os forradalom leverése után befogadta a magyar testvéreit, a menekülteket, gondot viselt róluk. Azoknak szól, akik azóta is ezt az emléket őrzik. Az 50. évforduló alkalmával, amikor az Új Kép részére készítettem egy válogatást a tanárok és a diákok részére, akkor szembesültem vele, mennyi mindent tudnunk kellene még arról, hogy itt Palicson, Kishegyesen, Muzslyán és még számos településen milyen barátságok születtek, milyen emberi szeretet bontakozott ki a menekültek iránt – nyilatkozta a sajtó képviselőinek Hajnal Jenő.

Kudlik Zoltán a sajtónak nyilatkozva elmondta, hogy a Nagy Imre Társaságot 1992 decemberében alakította meg Nagy Erzsébet, Nagy Imre lánya, édesapja kultuszának ápolására. A társaság szabadkai szervezetét Kudlik Zoltán édesapja, Kudlik Gábor hozta létre 2005-ben.

– Társaságunk évente több ízben szokott emléklapokat adományozni azoknak a személyeknek, akik a társaság munkáját segítik. Nagy Imre-emlékplakettben évente két-három olyan személy szokott részesülni, aki kiemelten fontos a társaság számára, illetve kiemelt tagja a társaságnak – magyarázta a társaság alelnöke.