2024. március 28., csütörtök

Egyenlő esélyek a vállalkozás terén

Gordana Čomić: A szociálisan felelős vállalkozásról szóló törvény emberjogi törvény is

Szerbia inkluzív társadalmat épít, amelyben minden polgár egyforma esélyekkel indul. Ezt azonban csak úgy lehetséges elérni, ha a társadalom legérzékenyebb rétegének szenteli az állam a legtöbb figyelmet – emelte ki Ana Brnabić kormányfő a szociálisan felelős vállalati működés tanácsának alakuló ülésén – közölte a Tanjug hírügynökség.

A kormányfő örömmel nyugtázta, hogy az ő kormányzása idején született meg a szociálisan felelős vállalati működésről szóló törvény. Kiemelte, bizalomhiány miatt nagyon sokat kellett rá várni, de az egyik legjobb és legmodernebb törvényről van szó, amelyet a témát sokkal jobban ismerő civil szervezetekkel sikerült a kormánynak megfogalmaznia, miközben külföldről is kapott támogatást. Felhívta ugyanakkor a jelenlevők figyelmét arra, hogy a munka neheze csak most kezdődik.

– A kormány és a civil szervezetek nem bíztak egymásban, ezért kellett a társadalom legsérülékenyebb rétegének tűrnie ez idáig. Remélem, hogy a jövőben sokkal többet fogunk együttműködni, kiépítjük a bizalmat egymás felé, hiszen inkluzív és felelősségteljes társadalom kiépítésén munkálkodunk, s ebben, mindenkinek egyformai esélyei lesznek – mondta Brnabić.

A törvény hiányosságainak javítására buzdított minden érintettet, hiszen mint mondta, a hiányosságok  csak a törvény alkalmazásakor mutatkoznak meg. Rámutatott arra, hogy a következő fontos lépés a szociálisan felelős vállalati működés programjának megfogalmazása, hiszen valójában a mintegy 500 szociális felelős vállalat valódi támogatása csak ezzel indul meg, bátorítva újabb vállalatok létrehozását.

Beograd, 4.07.2022. -  Predsednica Vlade Srbije Ana Brnabic prisustvovala je konstituisanju i prvoj sednici Saveta za socijalno preduzetnistvo, danas u Plati Srbija u Beogradu. (BETAPHOTO/VLADA SRBIJE/SLOBODAN MILJEVIC)

Beograd, 4.07.2022. - Predsednica Vlade Srbije Ana Brnabic prisustvovala je konstituisanju i prvoj sednici Saveta za socijalno preduzetnistvo, danas u Plati Srbija u Beogradu. (BETAPHOTO/VLADA SRBIJE/SLOBODAN MILJEVIC)

Darija Kisić Tepavčević munkaügyi, foglalkoztatási és szociális védelmi miniszter megállapította, hogy a szociálisan felelős vállalkozás is nyereségorientált, mint minden más vállalkozás, ám a nyereséget az új munkahelyek létrehozására fordítják, mégpedig elsősorban azok a társadalmi kategóriák felé fordulnak, melyek nehezebben találnak munkát.

– Ennek az üzletvitelnek az innovatív megközelítését az jellemzi, hogy megoldást keres az egyén, illetve a közösség életminőségének javítását célzó szolgáltatásokra, ugyanakkor hozzájárul a munkaerőpiac integrációjához, fejleszti a készségeket, és egyéb módon javítja az egyén társadalmi megbecsülését – mondta Kisić Tepavčević. Hozzátette, hogy a szociálisan felelős üzletviteli tanács a magánszektor és a közszféra, valamint a szakmai nyilvánosság együttműködésén alapszik. A tanács programja aktív támogatást nyújt majd a szociálisan felelős üzletvitel résztvevőinek a foglalkoztatás támogatásába, valamint üzletelésben.

Gordana  Čomić emberi és kisebbségi jogi miniszter szerint a szociálisan felelős vállalkozásról szóló törvény alapjában véve emberjogi törvény. Rámutatott, az, aki munka közben nem tudja érvényesíteni emberi jogait, a nap 30 százalékában nincsenek is jogai.

A Német Fejlesztési Ügynökség (GIZ) is támogatja ezeket a törvényelőírásokat, többek között a fenntartható fejlődést és foglalkoztatást célzó szerb–német kezdeményezésen keresztül, amely a romák és az érzékeny csoportok társadalmi megerősítésével foglalkozik.

Thomas Schieb, Németország belgrádi nagykövete üdvözölte a törvény elfogadását, illetve alkalmazásának kezdetét. Szavai szerint a szociálisan felelős vállalkozás jelentős befolyásolhatja egy közösség fejlődését. Kiemelte, az Európai Unió tagországaiban ilyen üzletelési formával  30,6 millió ember van összefüggésben. Tíz év alatt mintegy 16 állam szavazott meg ehhez hasonló törvényeket,  amilyeneket Szerbia, és 11 államban már kimutatható eredményekkel is dicsekedhetnek.

Véleménye szerint az effajta törvényelőírások fontosak Szerbia eurointegrációs útján.