2022. augusztus 17., szerda

MagyarZó Pistike messéi

A napokban totál megbotránkoztattam a zősöket, amikor arra a kérdésre, hogy a zünidőben hová mennék a legszívesebben, azt feleltem, hogy a kuplerájba! Amama hitetlenkedve csóválta a fejét, vajon honnan a csudából a gyereknek ez a hüje ötlet, a fater ugyan valamivel lazábban kezelte az ügyet, csak megvonta a vállát és annyit mormogott saját állába: Nofene!, de a zörnyülködő öreglány unszolására végül megígérte, hogy majd ellenőrizni fogja, miket nézegetek a világhálón.

Mondanom sem kell, hogy uopste nem értettem, mi bajuk, hát a tévében meg a zinterneten is láttam, hogy az albán kormányos bácsi, a Ráma Edi úgy tett, „az EU egy nagy kupleráj”, s mivel mi már kétszer annyi ideje igyekszünk oda, mint ahány éves én vagyok, csak nem lehet olyan rossz hely. Vagy ha mégis az, akkor meg mi a fittyfenét iparkodunk oda?! Bëzvëzë! Őszintén, arra gondoltam, meglátogathatnánk a rokonokat Németben, tehetnénk egy ismeretterjesztő körutat Olaszban, vagy kiruccanhatnánk a tengerpartra strandolni Görögben.

A zősök nyilvánvalóan lemaradtak a hírről, mert egész héten más dolgokon hüledeztek. Először is azon, hogy megérkezett a koronavírus-járvány ki tudja hányadik hulláma, növekszik az új fertőzöttek száma, egyesek a maszkviselés újbóli bevezetését pedzegetik, mások pedig úgy emlegetik a nyári omikront, mintha valami egzotikus koktélról lenne szó. Aztán azon, hogy a Vučko szerint azok után, hogy a kozovóiak olyan döntéseket hoztak, amelyeknek az államfő olvasatában a zerbek elűzése a célja, teljesen megváltozik a helyzet a Nyugat-Balkánon.No meg azon is megütköztek, hogy a lakosság egyötöde nyugtatókat szed.

Aztán amikor leesett nekik, hogy miről van szó, maguk is jót nevettek az eseten, ám ahelyett, hogy bevallották volna tájékozatlanságukat, és bocsánatot kérnek tőlem, egész héten ezzel a kijelentésemmel szekáltak, non-stop én voltam a tapétán, akárkivel összefutottak az uccán, bárki bejött hozzánk, mindenkinek elmessélték: Képzeld, a Pisti kuplerájba menne!

Az aranyköpésem kapcsán a zomzéd Zacseknak még egy régi történet is az eszébe jutott.

– Gyerekkoromban élt a faluban az öreg Tollas. A szóbeszéd szerint vén fejjel a városi, úgynevezett lánytanyáról nősült. Már régóta nyugdíjas volt, amikor egy nap bemutatta ismerőseinek a ki tudja hova valósi, alig nagykorú arát. Róluk beszélt az egész falu. Egyesek a szájukat húzták, mások azt mondták, hogy a zerelemnek nincs kora, és olyanok is akadtak, akik azt szajkózták, hogy ők bizony nem ártják bele magukat más dolgába, és meglátásukat boldog-boldogtalannal ismertették. Aztán a nászéjszakáról még egy anekdota is született!

A friss házasok annak rendje s módja szerint ágyba bújtak, ám egyszer csak az ifjú mátka felkiáltott: – Apja, meghalunk! – Az öreg rá sem rántott, ám nem telt el sok idő, amikor az újasszony újra felsóhajtott: – Apja, meghalunk! – Az aggastyán most egy kissé felszisszent, de továbbra sem szólt semmit. Ekkor a hölgyike harmadszor is megismételte: – Apja, meghalunk! – A bácsi most már nem bírta cérnával, és felhörtyent: – Ugyan, mitől halnánk meg?! – Mire az újdonsült feleség: – Maga az erőlködéstől, én meg a röhögéstől!

No de a héten mindenki a kánikulától akart kipurcanni. A nagyok nagy része lépten-nyomon azt ismételgette, hogy ezt a hőséget klíma nélkül már egyáltalán nem lehet elviselni.

– Úgy pihegek, Tegyula, mint egykoron nagyzüleimnél a kartondobozban a kiscsirkék – panaszkoda a muter. – Nem gondolod, hogy végső ideje bevezetni a lakásba a légkondit?! Annál is inkább, mert a zakértők szerint minden következő nyár melegebb lesz az előzőnél.

– Tudod te is, Tematild, hogy nem egészséges – érvele atata. – Meg most vezetnénk be, amikor spórolni kell az energiával?! Az új német alkancellár, a zöldpárti Habeck Robi is megmondta, hogy ő sem használ légkondit, sőt még a zuhanyzási időt is lecsökkentette, télire pedig kevesebbet fog fűteni otthon. Szerinte az energiatakarékosság állampolgári kötelesség!

– Amit a németek komolyan is vesznek – mondá az éppen betoppanó Zacsek zomzéd. – Az egyik munkatársam felesége Németben saját bőrén tapasztalta ezt a spórolást. Az általa ápolt néninek a fia felszólította, hogy felesleges naponta fürdeni, elég azt hetente egyszer-kétszer.

– Ez azt jelenti, hogy ezentúl majd nyaranta egyre jobban izzadunk, telente pedig majd egyre inkább didergünk?! – sopánkoda amama.

– A zoroszoktól érkező gázszállítások leállítása miatt Európa nehéz télre készül – magyaráza az öreg. – Egyre több országban feloldják a széntüzelésű erőművek működésének a korlátozását, amelyeket korábban a kitűzött klímacélok teljesítése miatt vezettek be.

– Nem tudom, lemaradtam valami hírről – spekulála a Zacsek –, vagy a klímacelebek tényleg némán átsiklottak ezeken a fontos döntéseken?!

– Mintha még ők sem tudnák egészen biztosan felmérni, hogy mi lehet a fontosabb: a meleg lakás télen, vagy a bolygó megmentése, ezért egyelőre kivárnak – találgata a muter.

– No meg a gazdaságügyis Habeck Robi azt is felvetette nemrég – folytatá beszámolóját atata –, hogy ha nem lesz elegendő gáz, akkor a németeknél egyes vállalatok kénytelenek lesznek leállítani a termelést, s el kell majd bocsátaniuk a dolgozókat.

– Ez azt is jelentheti, hogy a jóléti Németországnak befellegzett?! – veté fel a Zacsek.

– Hát, ha ez a büdös nagy helyzet – sóhajta az öreglány –, akkor könnyen megtörténhet, hogy a gastarbeiterek is kénytelenek lesznek hazajönni, legalább felmelegedni meg letusolni!

Zerencsére nem csak ilyen aggasztó hírekről eszmecseréltek a héten a zősök. Amamát a napokban irtó nagy öröm érte. Az egyik bevásárlóközpontban kristálycukorra bukkant!

– Így én még cukornak nem örültem meg, mint most – referála bezsongva a muter. – Amióta tart ez a cukorhiány-mizéria, akármelyik boltba mentem be, soha sehol sem volt. Ha megkérdeztem: Cukor?, az eladók úgy néztek rám, mintha ufót látnának. Már megfordult a fejemben, hogy írok egy levelet a zilletékeseknek, hogy én elhiszem állításukat, miszerint van cukor, ám legyenek szívesek azt is elárulni, hogy hol! Erre föl, mit ad isten, ahogy ott tolom a bevásárlókocsit, egyszer csak egy nagy halomba rendezett cukorra lettem figyelmes! Alig hittem a szememnek. Rögtön az jutott eszembe: most már főzhetek finom baracklekvárt!

– Feltéve, ha kapsz hozzá megfelelő sárgabarackot – jegyzé meg a fater. – És ha igen, ki tudod fizetni, mert annyira elmentek az árak, hogy minden kiadásra oda kell figyelni.

– És épp a barackra sajnálod?! – dünnyöge az öreglány. – A palacsintában bezzeg szereted!

– Jó, hogy mondod: láttam egy álláslehetőséget a dalmát tengerparton! – közlé atata. – Palacsintasütésre és -árusításra keresnek valakit. Az ajánlott havi fizetés meghaladja az 1300 eurót! Gondoltam, jelentkezhetnél, úgyis olyan mehetnéked van a tengerre.

– S mihez kezdenétek te meg Pisti a távollétemben?! – kérdé csípőre tett kézzel a muter. – Van egy jobb ötletem. Sütök én magunknak itthon palacsintát, megkenjük frissen főtt baracklekvárral, kiülünk a kertbe, és a lavórban hűsítve a lábunk, majszoljuk a finomságot!

– Ez zuper ötlet! – ujjongtam. – Nagyot néz majd szeptemberben a tanítónéni, amikor eldicsekszem neki, hogy Palacsintaország fővárosában nyaraltam, az álomszép Lekvárosban!

 

Pistike, nyaralásra kész energiatakarékos palacsintafaló