2022. augusztus 9., kedd

Támadás érte a Városi Vízműveket

Miloš Vučević polgármester nemrégiben bejelentette, hogy az elmúlt napokban ismeretlenek megpróbálták ellehetetleníteni a város vízellátását. A polgármester emlékeztetett arra, hogy jelentősen megnőtt az ivóvízfogyasztás Újvidéken, majd hozzátette, hogy a vízellátás a kapacitások határát súrolja, és mindemellett egyesek megpróbálkoztak a rendszer  megtámadásával.

Üzenetét a 021 hírportál is lehozta: – Valaki több alkalommal is megpróbálta átvágni a szivattyútelep elektromos kábeleit. Erről értesítettük a Biztonsági-Információs Ügynökséget és a rendőrséget is – mondta Vučević.

Hozzátette, hogy az elmúlt napokban két hackertámadást is észleltek a Városi Vízművek Közvállalatában, ezeket IT szakembereiknek sikerült kivédeni. Reményét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy az illetékesek azonosítják az elkövetőket, azokat, akik tönkretették a kábeleket és akik miatt Újvidék ivóvíz nélkül maradt volna.

A Városi Vízművek Közvállalat illetékesei szerint ismeretlen személy támadást intézett a rendszer ellen, azzal a szándékkal, hogy megakadályozza a vízszolgáltatás folyamatosságát , ezt nem anyagi haszonszerzés céljából tette. Hozzátették, hogy a támadás azt a szivattyútelepet érintette, amely a csatornázási rendszer részét képezi. Hangsúlyozták, hogy ennek a szivattyútelepnek a feladata a szennyvíz vízszintjének magasabb szintre való emelése, aminek köszönhetően a természetes zuhanás következtében elfolyhat a folyóba.
– Egy ilyen szivattyútelep leállása néhány órára azt eredményezné, hogy Újvidék és környékének polgárai nem tudnák használni a csatornarendszert a lakóépületeikben (főzéskor, fürdéskor, illemhelyhasználatkor, stb.). Ha hosszabb időre állna le a szivattyútelep, az akár ökológiai katasztrófát is előidézne – áll a közvállalat közleményében.

Hozzátették, hogy már hosszabb ideje a vállalat kommunikációs rendszerét is hackertámadások érik.