2024. március 28., csütörtök

Öregbíteni a város hírnevét

Fotókiállítás és fotós alkotótábor Óbecsén

Dialógus címmel nyílt fotókiállítás az óbecsei Városi Színház Kör Galériájában pénteken késő délután. A mintegy negyven képet felölelő tárlaton az óbecsei Jusztin László és a királyhalmi Erdélyi Olívia fényképeit tekinthetik meg az érdeklődők. A két fotós a közelmúltban elvégzett egy Kárpát-medencei fotós tanfolyamot. A kiállításmegnyitóval egyúttal kezdetét vette az a háromnapos nemzetközi fotós alkotótábor, amelyre felvidéki, erdélyi, kárpátaljai, őrvidéki, délvidéki és anyaországi résztvevők is érkeztek.

Az óbecsei Jusztin László a Kárpát-medencei Magyar Fotográfiai Egyesületének tagjaként egyben házigazdája is az óbecsei nemzetközi fotótábornak.

– Nagy megtiszteltetés számomra, hogy sikerült összehozni egy ilyen fotós alkotótábort. Régóta foglalkoztatott az ötlet, hogy jó lenne egy ilyen rendezvényt megszervezni itt, Óbecsén, hiszen öregbíti a város hírnevét. Ez az alkotótábor tulajdonképpen kezdete egy sorozatnak. Az elképzelés az, hogy mindazokban az országokban létrehozunk egy-egy ilyen alkotótábort évente, ahonnan vannak tagjaink. A mostani alkotótábor keretén belül Óbecse kulturális és történelmi nevezetességeit tekintjük meg. A kiállított fotóim között vannak portrék, tájképek, pillanatok különféle eseményekről. Próbáltam megmutatni Óbecse sokszínűségét, de vannak képek Szegedről és különböző más helyszínekről is – mondta Jusztin László.

(Fotó: Kancsár Izabella felvétele)

(Fotó: Kancsár Izabella felvétele)

A királyhalmi Erdélyi Olívia tizenöt éves kora óta foglalkozik fotózással.

– Olyan pillanatokat szeretek megörökíteni a fotózás során, amelyet általában az emberek nem látnak meg a saját szemükkel, például egy olyan emberi tekintetet, mozdulatot, épületrészeket, növényeket, amik mellett általában elmegyünk és nem figyelünk fel rá – mondta Erdélyi Olívia.

(Fotó: Kancsár Izabella felvétele)

(Fotó: Kancsár Izabella felvétele)

A nagyváradi székhelyű Euro Foto Art Nemzetközi Egyesület és a szegedi Kárpát-medence Intézet által szervezett tanfolyamon közel húsz résztvevő sajátíthatta el a fényképezés alapjait a nagyváradi Tóth István fotóművész vezetésével, aki a Kárpát-medencei Magyar Fotográfusok Egyesületének alelnöke is.

– A képek pontosan kiegészítik egymást. Nagyon fontos egy kiállításnál, hogy a képek úgy legyenek installálva, hogy ezek motiválva legyenek. Itt ez tökéletesen megtörtént. Sok időbe került, mire kiválogattuk a sok kép közül a legjobbakat, szerintem egy nagyon színvonalas kiállítás. Ők most a keresés útján vannak – közölte Tóth István.

(Fotó: Kancsár Izabella felvétele)

(Fotó: Kancsár Izabella felvétele)

A kiállításmegnyitón fellépett Thurzó Sándor József nagyváradi brácsás, valamint az óbecsei Đido Művelődési Egyesület és a Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör népdalénekesei. A tárlat július 15-éig tekinthető meg a Kör Galériában.

A háromnapos óbecsei nemzetközi fotós alkotótábor az óbecsei önkormányzat támogatásának köszönhetően valósult meg.