2024. április 19., péntek

Emelkedik a kommunális szolgáltatások díja

Nagykikindán elfogadták a 2021-es év büdzséjének zárszámadását

Nagykikindán a városi képviselő-testület csütörtöki 21. ülésén többek között elfogadták Nagykikinda Város 2021. évi költségvetésének zárszámadásáról szóló határozatot. Nikola Lukač, Nagykikinda polgármestere ezzel kapcsolatban elmondta, hogy az elmúlt egy évben az összes forrást oda fektették be, ahová a prioritások alapján tervezték, és a költségvetés 96 százalékos végrehajtása a helyi önkormányzat felelős és otthonos üzletvitelének mutatója.

– Logikus, hogy a valós lehetőségeken alapuló, stabil költségvetés mindig jó eredményeket hoz. Igyekeztünk minél több projektet megvalósítani a nagykikindai önkormányzatban a kultúra, a sport, a szociális védelem szektorában, vagyis minden olyan területen, amely várossá tesz bennünket. Az elkövetkező időszakban továbbra is meghallgatjuk a polgárok javaslatait, és további befektetéseket tervezünk az infrastruktúrába, az ifjúságba, a sportba, a kultúrába – hangsúlyozta a polgármester.

Dijana Jakšić Kiurski alpolgármester mindezt azzal egészítette ki, hogy a város az előző évben mintegy 60 millió dináros többletet ért el, és a 2,9 milliárd dináros költségvetés végrehajtása hatékony volt, ami az elmúlt tíz év legjobb eredménye.

– A múlt év legfontosabb beruházásai több mint 470 millió dinárba kerültek. Ebbe beletartozik az új városi piactér, az Általános Közkórház felújításának és az új Stadion projektdokumentációjának elkészítése, a szennyvízhálózat rekonstrukciójának folytatása és más beruházások. Jelentős forrásokat fektettünk be a helyi közösségekbe is – emlékeztetett az alpolgármester.

A testület elfogadta a Nagykikindai Kommunális Közvállalat 2022-es üzleti tervének második módosítását és kiegészítését, valamint a közvállalat indítványozására jóváhagyta az új árjegyzékét is, melynek legfontosabb változtatását Čedo Gvero, a közvállalat megbízott igazgatója ismertette.

– Augusztus 1-jétől korrigáljuk a szolgáltatásaink díját, tehát az új árak a szeptemberi számlákkal fognak érkezni. A városban a háztartások számára augusztus elsejétől egy köbméter víz 76,27 dinárba, míg az önkormányzat többi településén 67,29 dinárba fog kerülni. A háztartások szennyvízelvezetési díja köbméterenként 67,36 dinár lesz. Nagykikinda városa társadalmilag felelős politikát folytat, de a költségek növekedése miatt olyan helyzetbe jutottunk, hogy felül kell vizsgálnunk az árlistát. Decemberben már kértünk egy korrekciót, akkor nem hagytak jóvá, de most, hogy az utolsó két negyedévet ne zárjuk veszteséggel, emelni kell bizonyos szolgáltatások díját – mondta a megbízott igazgató.

Az ülésen beszámolót fogadtak el a Szociális Munkaügyi Központ, a Szociális Védelmi Szolgáltató Központ, a Gerontológiai Központ Nem Intézményvédelmi Szolgálata, valamint a Nagykikindai Vöröskereszt munkájáról és működéséről is.