2022. augusztus 9., kedd

Úszni tanulnak a strandfürdőben

Adán idén is megszervezték a kisgyerekeknek az úszóiskolát

Az Adica Üdültetési Közvállalat és a Delfin Úszóklub közös szervezésében az idén is megszervezték az úszni nem tudó gyerekeknek az úszóiskolát Adán a strandfürdőben, ahol az első csoport már megkezdte a foglalkozásokat. A Delfin Úszóklub képviseletében Jelena Vlanikolin úszóoktató elmondta, hogy jelenleg ötven kisgyermek jár az úszóiskolába, ahol öt licenccel rendelkező úszóoktató szeretteti meg velük a vizet, és tanítja meg őket úszni. Megjegyezte, hogy várhatóan augusztusban újabb csoportot is indítanak az érdeklődéstől függően.

– Már legalább húsz éve együttműködünk az Adica közvállalattal, és nyaranta évről évre megszervezzük az úszóiskolát az úszni nem tudó gyerekeknek. Az elmúlt néhány évben rengeteg gyerek járt hozzánk, előfordult, hogy száznál is többen voltak – magyarázta Jelena Vlanikolin. – Jelenleg ötven kisgyerek van, de már jelezték, hogy hétfőtől újabb résztvevők csatlakoznak hozzájuk. A gyerekek négyéves kortól jönnek, de vannak tizenkét-tizenhárom évesek is. Vannak köztük olyanok, akik gyengébb úszók, és olyanok is, akik egyáltalán nem tudnak úszni. Azokat a gyerekeket, akik félnek a víztől, az úszóiskola elején igyekszünk megszabadítani ettől a félelemtől, hogy utána bátran merjenek belegázolni a vízbe, és megtanuljanak úszni. Akik befejezik az úszóiskolát, azok még nem az igazi úszók, fent tudják tartani magukat a vízen, és nem félnek a víztől. Viszont utána mindig beiratkozhatnak az úszóklubba, ahol továbbfejleszthetik a technikájukat, és úszókká válhatnak, sőt akár versenyezhetnek is – nyilatkozata az úszóoktató.

A szülők szerint a gyerekek többnyire nem félnek a víztől, de Jelena Vlanikolin megjegyezte, hogy egészen más a medencében fürdőzni, mint belegázolni a vízbe, és utána úszni. Az úszóoktatók ezért először igyekeznek a gyerekekkel megszerettetni a vizet, és felkészíteni őket az úszásra.

– Az úszóiskola kezdetén a gyermekmedencében tartózkodunk a csemetékkel. Tudjuk, hogy ebben a medencében nem tanulhatnak meg úszni, ezért később átmegyünk az olimpiai medencébe, ahol már van némi félsz bennük. Viszont más a helyzet, amikor nincsenek jelen a szülők, ezért egy kicsit felszabadultabbak, és végigcsináljuk mindazt, amit kell. Most két csoportba osztottuk a résztvevőket, mert könnyebb kisebb létszámú csoporttal dolgozni, így minden gyereknek több időt szentelhetünk. Az egyik társasággal a foglalkozás 9 óra és 10.30 között zajlik, a másik csoporttal 10.30-tól délig tart. Az úszóiskola húszórás, általában naponta két óra van, de ha kisebbek a csoportok, akkor ez másfél óra naponta. Körülbelül két, két és fél hétig tart az úszóiskola az időjárástól függően. Ha rossz az idő, akkor azt az órát elhalasztjuk egy nappal. Ahány napig kedvezőtlen az időjárás, annyival tart tovább az úszóiskola. A foglalkozásokat hétfőtől péntekig tartjuk. Az idén augusztusban újabb úszóiskolát is tervezünk, annyi csoportot indítunk, amennyire szükség van. Az elmúlt évben egy csoportot terveztünk, végül három lett belőle, mert a szülők kérték a gyermekeiknek. Az úszóiskola egyébként egy gyermek számára 4000 dinárba kerül. Fontos, hogy elsajátítsák a kisgyerekek az úszást, mert ez olyan sportág, amely minden izomcsoportot fejleszt, és egészséges is. Sajnos, az egyesületben kevés úszó van, a nyár folyamán sokkal több gyermeknek kellene foglalkoznia úszással. Ezúton is felkérem a gyerekeket, hogy kapcsolódjanak be az úszóklub munkájában, eddzenek, és induljanak a versenyeken, valamint barátkozzanak – nyilatkozta Jelena Vlanikolin.