2024. április 20., szombat

A Google védi az abortuszra váró amerikai nőket

Törli az abortuszklinikák látogatási helyelőzményeit a Google Amerikában – írja a The Guardian. A cég azt mondta, hogy az érzékeny helyekről gyűjtött személyes helyadatokat eltünteti a rendszerből, ilyenek például a termékenységi központok, abortuszklinikák és szenvedélybeteg-intézetek.

Az amerikai Legfelsőbb Bíróság (LB) döntésében nemrég alkotmányellenesnek minősítette az abortuszhoz való jogot. Ez azt jelenti, hogy az Amerikai Egyesült Államok 50 államának nagyjából felében ezután illegális lehet a művi terhességmegszakítás, sőt, egy tucatnyi államban már most is van erre vonatkozó jogszabály, amely azonnal hatályba lép, ha a Roe vs. Wade-del kapcsolatos korábbi ítéletet eltörlik.

Éppen ezért merült fel az aggodalom, hogy az olyan államokban, ahol illegálissá válik az abortusz, digitális nyomok alapján vissza lehet vezetni, ha valaki mégis művi terhességmegszakítást vesz igénybe. A Google ezeket a nőket védi a helyadatok törlésével, bár ezt így konkrétan nem jelentette ki, több alkalommal fejezte ki ellenérzését amiatt, hogy az amerikai kormány adatokat kérjen be tőle.

A techóriás kijelentette, hogy továbbra is fellép a kormány helytelen vagy túlzottan széles körű adatigénye ellen, az abortuszra való hivatkozás nélkül. A cég szerint egy Google-fiók helyelőzményei alapértelmezés szerint ki vannak kapcsolva. A Google szóvivője nem válaszolt azonnal, hogy a cég hogyan azonosítja az ilyen látogatásokat, vagy hogy minden kapcsolódó adatot törölnének-e a szerverekről.