2024. április 19., péntek

Ötfordulós csata egy mandátumért

Veliki Trnovacban újra szavaztak, a Völgy Albánjainak Koalíciója fölényesen nyert

A Bujanovac községhez tartozó Veliki Trnovac 6-os számú szavazóhelyén csütörtökön ismételték meg a parlamenti választásokat immár ötödször. A választások folyamatát figyelemmel kísérő CRTA szervezet adatai szerint a 725 leadott voksból 698-at a Völgy Albánjainak Koalíciója kapta. Mögötte a Szerbiai Szocialista Párt végzett 8 szavazattal. Az Albán Demokratikus Alternatíva, a Miloš Jovanović – Remény Szerbiáért és az Aleksandar Vučić – Együtt mindenre képesek vagyunk lista is kapott voksot, a többi 14 listára senki nem szavazott.

A választások ötödik ismétlésén az 1089 jogosult szavazó 66,6 százaléka járult az urnák elé, többen, mint május 27-én, amikor a polgárok 56,7 százaléka mutatott érdeklődést.

Ezen a Veliki Trnovac-i szavazóhelyen a voksolás ismétlését háromszor semmisítették már meg, ugyanis hol a Völgy Albánjanak Koalíciója, hol az SZSZP kifogásolta a választások eljárását. Negyedik alkalommal a helyi választási bizottság nem tudott az eljárás kapcsán megállapodásra jutni, majd bombariadó is érkezett, így végül lemondták azt. Ettől az egy szavazóhelytől függ, hogy mikor hirdeti ki a Köztársasági Választási Bizottság az április 3-ai parlamenti választások végleges eredményét, ami után megalakulhat a köztársasági képviselőház és felállhat az új kormány.

Ugyanakkor ezektől az eredményektől függ, hogy az albán kisebbségnek lesz-e képviselője a szerbiai parlamentben, vagy sem, illetve, hogy az SZSZP 32, vagy 31 mandátumot tudhat magáénak.

Boban Stojanović politológus a napokban a szerb médiának adott nyilatkozatában rámutatott, hogy a jelenlegi törvényelőírások szerint Veliki Trnovacban szinte vég nélkül megismételhetik a választásokat, ami nagy gondot jelent, hiszen a választási eljárás így sehogy sem ér véget, amivel ellehetetlenül az ország legfontosabb törvényhozó szervének megalakulása, valamint az új összetételű végrehajtó hatalom.

Stojanović kétellyekkel tekint az előttünk álló időszakra, mondván, nem lepné meg, ha ezen az egy szavazóhelyen egész nyáron újra és újra megismételnék a voksolást. Szerinte ilyen tempóval majd csak szeptemberben alakul meg a parlament és ebben az esetben csak az év végén számíthatunk arra, hogy feláll az új kormány.