2024. április 19., péntek
BRAD PITT

Egy közelgő búcsúzó margójára

Brad Pitt nemrégiben a New York-i GQ férfimagazin legújabb számához adott interjút, amelyben azt pedzegette, hogy hamarosan visszavonul a színészettől.

– Úgy gondolom, hogy már a végét járom. Ez az utolsó szemeszterem vagy trimeszterem. Most az a lényeg, hogy miből áll majd ez a rész. Hogyan akarom én megtervezni ezt – nyilatkozta Pitt.

Természetesen itt nem egy azonnali visszavonulásról van szó. A fenti nyilatkozat is erről tanúskodik. Az ötvennyolc éves színész jelenleg úgy látja, három év múlva hagy fel végleg a színészkedéssel. Sőt a nyáron már új filmjét is láthatjuk, A gyilkos járat című akcióvígjátékot. Mégis az, hogy az elkövetkező időszakban korunk egyik legismertebb és talán legsokoldalúbb színésze karrierjének hattyúdalát kísérhetjük végig, figyelmet érdemlő fejlemény. Épp ezért most a kétszeres Oscar-díjas és háromszoros Golden Globe-díjas Brad Pitt eddigi gazdag pályafutását idézzük fel.

Brad Pitt 1963. december 18-án született az Oklahoma állambeli Shawnee-ben. Édesapja William Alvin Pitt, egy szállítócég tulajdonosa; édesanyja, Jane Etta Hillhouse középiskolai tanácsadó volt. A gyermek Pitt a Missouriban lévő Springfieldben nőtt fel, és szigorú baptista nevelésben részesült. A Kickapoo Középiskolába járt, ahol az intézmény golf-, úszó- és teniszcsapatának is tagja volt, valamint aktív részese volt az iskola vitaköreinek és musicalestjeinek. 1982-től a Missouri Egyetem hallgatója volt, ahol újságírást és marketinget tanult. 1985-ben azonban, mindösszesen két héttel a diploma megszerzése előtt, otthagyta az egyetemet és Los Angelesbe költözött. Félve szülei reakciójától azt mondta nekik, hogy Pasadenába ment, az ottani főiskolába. Valójában azonban a kaliforniai nagyvárosban színészi leckéket vett, és alkalmi munkákból tartotta fenn magát, többek között sztriptíztáncosnőket fuvarozott, pincérkedett, vagy éppen óriáscsirke-jelmezt viselt, egy helyi éttermet reklámozva.

Színészi karrierje 1987-ben kezdődött. Először csak szappanoperákban és alacsony költségvetésű filmekben kapott rövidke szerepeket. Négy epizód erejéig a CBS csatorna nagy népszerűségnek örvendő szappanoperájában, a Dallasban is felbukkant. 1988-ban vendégszereplőként játszhatott a Fox csatorna 21 Jump Street című rendőrkrimi-sorozatában, amelynek főszereplője Johnny Depp volt. Szintén 1988-ban kapta meg első filmes főszerepét A hold fia című amerikai-jugoszláv koprodukcióban készült filmdrámában. A délszláv polgárháború miatt azonban a filmanyag nagy része csak 1996-ban került elő és a filmet a következő évben mutatták be. Az áttörést Pitt számára Ridley Scott 1991-ben bemutatott Thelma és Louise című, hat Oscar-díjra jelölt alkotása hozta el, amelyben J. D.-t a magányos vándort alakította. A karrierje ez után gyorsan ívelt felfelé. 1992-ben Paul Maclean szerepét ölthette magára Robert Redford Folyó szeli ketté című filmdrámájában, majd 1994-ben Anthony Hopkinsszal együtt játszhatott a Szenvedélyek viharában című három Oscar-díjjal jutalmazott alkotásban. Ez után sorra követték a sikerfilmek, amelyek igazi hollywoodi csillagot varázsoltak a színészből. Tom Cruise-zal és Antonio Banderasszal együtt játszotta a főszerepet az Interjú a vámpírral című gótikus horrorban. David Fincer bűnügyi thrillerében, a Hetedikben nyújtott alakításának köszönhetően, ahol David Mills nyomozó bőrébe bújt, már a kritikusok is elismerték tehetségét. Az első Golden Globe-díját és első Oscar-jelölését az 1995-ben bemutatott 12 majom című filmben nyújtott alakításával érdemelte ki. Ebben a poszt apokaliptikus sci-fiben Brad Pitt az őrült antagonistát, Jeffrey Goinest alakította, olyan nagy nevek mellett, mint Bruce Willis, Madeleine Stowe és Christopher Plummer. Ezt követően ügyvédként jelent meg a Pokoli lecke című drámában és szerepelt Harrison Forddal Az ördög maga című akcióthrillerben is, mint IRA-terrorista. Emlékezetes filmje a Hét év Tibetben című életrajzi drámája, amelyben az osztrák hegymászót, Heinrich Harrert alakította. Maga a film Tibet II. világháborús történetét valamit a kínai hadsereg 1950-es Tibet elleni invázióját mutatja be. Épp e téma miatt a Kínai Népköztársaság állam- és pártvezetése sértőnek találta a filmet, és ezért Brad Pittet, színésztársával, David Thewlissal és a film rendezőjével, Jean-Jacques Annaud-tal együtt örökre kitiltották az országból. Szerencsére azonban az örök eltiltás csak néhány évig tartott, ugyanis Annaudot 2012-ben felkérték a 15. Shanghai Nemzetközi Filmfesztivál zsűriének elnökévé, ezt követően Brad Pitt 2014-ben és 2016-ban is Kínába látogatott. Pitt 1990-es sikerszériája az 1999-ben bemutatott Harcosok klubjával érte el csúcspontját, amelyben az excentrikus és különc Tyler Durdenként kiemelkedő alakítást nyújtott, maga az alkotás pedig kultuszfilmmé vált.

Brad Pitt a 2000-es években is bőven ellátta a nézőket emlékezetes szerepeivel, többek között játszott roma bokszolót Guy Ritchie Blöff című akcióvígjátékában, ő formálta meg Akhilleuszt a Trójában, hírhedt nacivadászként láthattuk a Becstelen Brigantikban, Robert „Rusty” Ryan bőrébe bújt az Ocean's filmekben, főszereplő volt a Z világháború című, zombiapokalipszist bemutató filmben, és egy elmagányosodott űrhajóst alakított az Ad Astra című sci-fiben. A változatos szerepek mellett az új évezredben számos elismerést is bezsebelhetett. Oscar-díjra jelölték a Benjamin Button különös élete című filmben nyújtott alakításáért. Első Oscar-díját 2014-ben mégsem színészként nyerte el, hanem a 12 év rabszolgaság című életrajzi dráma produceri munkájáért. De 2020-ban végre színészként is hazavihette az aranyszobrocskát, ugyanis az akadémia abban az évben a legjobb férfi mellékszereplő kategóriában őt találta a legjobbnak Quentin Tarantino Volt egyszer egy Hollywood című filmjében.

Manapság számos színészlegenda teszi zárójelbe hosszú évtizedek alatt és kemény munkával felépített kiemelkedő karrierjét azzal, hogy idősebb korára alacsony költségvetésű és kétes minőségű akciófilmekben vagy ordenáré vígjátékokban vállal szerepeket. A nézők nagy örömére úgy tűnik, Brad Pitt nem készül elkövetni ezt a hibát. Bár sajnálatos, hogy egy ilyen irigylésre méltó karrier végére kerül hamarosan pont, mégis tiszteletre méltó, hogy Brad Pitt sok színésztársával ellentétben méltóképpen tudja azt lezárni. És ez bizony korunk Hollywoodjában megsüvegelendő teljesítmény. Cserébe pedig Brad Pitt felejthetetlen alakítások és filmek tömkelegét hagyja ránk, amelyeket szívesen nézünk meg újra és újra.