2022. december 2., péntek
BÁCSKERTES

Péter-Pál-napi halfőző verseny

Az idén is hagyományosan Péter-Pál napján tartották Bácskertesen (Kupuszinán) a Halfőző versenyt. Apatin község, az apatini Turisztikai Szervezet, a kupuszinai helyi közösség és a helyi Süllő Sporthorgász Egyesület szervezésében a több mint két évtizeds, közkedvelt gasztroprogram egyben selejtezője is az Apatini Halászestek nevű községi rendezvény nemzetközi halfőző versenyének.

A kupuszinai rendezvényen 31 bográcsban főtt a paprikás. Minden korosztály örömmel és nagy kedvvel képviseltette magát a versenyben. Tumbász Dávid bácskertesi fiatalember kérdésünkre, hogy mi a jó halpaprikás titka, határozottan válaszolta: – A tűz, a helyesen, szisztematikusan történő alátüzelés. Rekettye Róbert, a kupuszinai helyi közösség tanácsának elnöke elmondta, fontos tény, hogy helyi halfőzőn csakis kupuszinai lakosok vesznek részt, illetve vendégként a testvértelepülés, Hercegszántó képviselete.

Maros Tibor, a Süllő Sporthorgász Egyesület elnöke hangsúlyozta, a tagság minden évben lelkesen szervezi a halászléfőző versenyt. A döntéshozó zsűri tagjai voltak: Dubacz Pál, Szurap Mihály, Strahinja Delić, a bíró pedig az Apatini Turisztikai Szövetség képviseletének tagjai közül került ki.

A zsűri döntése alapján a kupuszinai Halfőző verseny első helyezettje Tumbász Leonárd, második Tumbász Dávid, a harmadik pedig Péter István lett. Ők nyertek jogot a júliusban tartandó Apatini Halászestek nemzetközi versenyén való részvételre.