2024. április 19., péntek

Versmondás és -tanítás

Népes versmondó szakkör működik a kishegyesi általános iskolában – Zágrábban tartottak képzést a VMVE szakemberei

A kishegyesi Ady Endre Kísérleti Általános Iskolában nagy létszámú és lelkes versmondó szakkör működik. A gyerekekkel Hajvert Ákos versfelkészítő, a Vajdasági Magyar Versmondók Egyesülete (VMVE) elnöke foglalkozik. A gyerekek nemrég tanévzáró műsort tartottak, amelyen bemutatták az elmúlt iskolaévben elsajátítottakat – mondta el lapunknak Hajvert.

– Valójában az év végén tartottunk egy számadást az elmúlt iskolaévről, és akkor döbbentem rá, hogy a kishegyesi iskolában 25 gyerek vett részt a versmondó műhely munkájában. Közülük 20-an vettek részt az évadzárón, és mondtak szöveget. Természetesen mérleget is készítettünk annak kapcsán, hogy hány helyre jutottunk el, és milyen eredményeket értünk el. Az elmúlt év alatt összesen 37 díjat, minősítést hoztak el a kishegyesi gyerekek, és 8 nagy rendezvényen vettek részt. Ebből kettő külföldön volt, Bécsben és Komáromban (Szlovákia). Ugyanakkor részt vettek az ÁMV-n, a Cs. Simon István Vers- és Prózamondó Találkozón, a Tóth Ferenc Versmondó Szemlén, a Messzeringó gyerekkorom világa szavalóversenyen, valamint a VMVE rendezvényein is: az Arcok Üveg Mögött Műfordítások Vers- és Prózamondó Találkozóján és a Dudás Kálmán Nemzeti Vers- és Prózamondó Találkozón. Amellett, hogy verseket tanulunk, és keressük a lehetőséget, hogy hol mondjuk el, nagyon fontos számunkra, hogy ezeket a gyerekeket bekapcsoljuk a vajdasági vers- és prózamondó vérkeringésbe – mondta el a műhely vezetője, majd arról is szólt, hogy a gyerekek lelkesek, figyelnek, és akarnak menni a rendezvényekre. A Szép Szó tábornak, amely tehetséggondozó jelleggel bír, egyre több kishegyesi résztvevője van. Most sikerült egy olyan szintet lépni, ami az elmúlt évtized munkájának gyümölcse – fogalmazott Hajvert, majd hozzáfűzte, hogy a nyolcadikos diákok mindig elmennek, így rájuk tovább nem lehet számítani. Viszont második osztálytól kezdve minden generációban vannak versmondó gyerekek, akikben van lehetőség, és akarják csinálni.

A gyerekekkel való munka nagyon fontos, a VMVE szakemberei azonban nem csak gyerekekkel foglalkoznak. A héten Horvátországban tartottak felkészítést – számolt be az egyesület elnöke.

– Zágrábban, az ottani Ady Endre Kulturális Körben tartottunk pedagógusképzést. Horvátország fővárosában is működik magyar anyanyelvápolás, van egy általános iskola és óvoda is. Így igényt tartottak rá, hogy egy kicsit jobban belemerüljenek a vers- és prózamondás világába. A kör vezetője Molnár László, aki Bácsfeketehegyről származik, ő vette fel velünk a kapcsolatot. Remélem, hogy ez gyümölcsöző és hosszú távú együttműködés lesz, hiszen azt tapasztaltuk, hogy nagyon lelkesek, tenni akarnak. A legtöbbjük Vajdaságból származik, így van ilyen jellegű kötődés is egymáshoz – számolt be Hajvert, majd arról is beszélt, hogy ez egy alapozó pedagógusképzés volt, amelynek során nagyon az alapokra helyezték a hangsúlyt. Az elnök meglátása szerint ez a kétnapos képzés csak arra volt elég, hogy felkeltsék az ottaniak érdeklődését, és kapjanak egy kis lendületet a munkához. Viszont amennyiben szükségük lesz további képzésekre, segítségre, akkor a VMVE szívesen áll a rendelkezésükre – mondta az elnök.