2024. április 19., péntek

Növelik a kapacitásokat

Belső munkálatok folynak a kúlai, fogyatékkal élők épületében

A kúlai Kék madár, a Fejlődésben Lemaradt Személyek Egyesülete 1997-ben polgári kezdeményezésre jött létre, az első komolyabb támogatást 2001-ben kapták, 2011-ben pedig hazai és külföldi támogatásokból megépült az egyesület otthona. Jelenleg az épület bővítése és a meglévő kapacitások növelése van folyamatban. Marko Košutić, az egyesület igazgatója kiemelte, hogy nagyon elégedett a hatóságokkal való együttműködéssel, és hogy a jelenlegi a munkálatok nagyban megkönnyítik a felhasználóknak a mindennapos tartózkodást.

− Folyamatban van az illetékes minisztériumi engedély beszerzése, ugyanis bizonyos előírások teljesítése érdekében 12-ről 16 főre szeretnénk bővíteni az otthon befogadóképességét. A munkálatokat illetően azt kell tudni, hogy szükség mutatkozott a nappali tartózkodásra alkalmas terem, valamint a vizesgóc bővítésére és egy újabb hálószoba kiépítésére és felszerelésére. Elmondhatom, hogy a munkálatok befejeztével ez lesz az első, fogyatékkal élők elhelyezésére szolgáló otthon Szerbiában, amely nem állami tulajdonban van, de községi szinten működik, ami szerintem példamutató lehet a többi önkormányzat számára – magyarázta Marko Košutić.

A bővítési munkálatokat szerdán megtekintette Damjan Miljanić, Kúla község polgármestere, aki elégedettségét fejezte ki, hogy azok jó ütemben haladnak.

Hangsúlyozta, az önkormányzat a jövőben még nagyobb figyelmet szentel a Kék Madár egyesület finanszírozására.

− Szerencsések vagyunk, hogy egy ilyen egyesület és ilyen nagyszerű emberek vannak a környezetünkben, amit az önkormányzat idejében felismert, és évről évre növeli a működéshez szükséges eszközöket. Az egyesület fennállása óta a támogatás jelenleg a legnagyobb. Ez a maximum egyúttal azt is jelenti, hogy bővül az itteni szolgáltatások kínálata, mind a község, mind a környező településekről idelátogatók számára – fogalmazott Kúla polgármestere.

Hozzátette, a rendszeres, 35 millió dináros támogatás mellett a Kék Madár részt vesz az önkormányzat által meghirdetett pályázaton, amelyen keresztül további szolgáltatások társfinanszírozására van lehetőség.

A kúlai civil egyesület 2007-ben vette fel a Kék madár, a Fejlődésben Lemaradt Személyek Egyesülete elnevezést, napjainkban pedig öt szociális védelmi szolgálattal és számos különböző segítő tevékenységgel működik a fogyatékos családok, gyermekek és felnőttek számára.