2022. augusztus 9., kedd

A történelem és a hagyomány mint a közösséget megtartó erő

Faragó Árpád: Ahol nem némulnak el a harangok; Zenta – Vajdasági Magyar Művelődési Intézet, 2021. 132 p.

Hűséges olvasója vagyok Faragó Árpád Magyar Szóban megjelenő emlékirat-sorozatának, mert írásaiban rendre a feledés homályába veszett délvidéki események és történetek elevenednek meg: régen megtörtént színházi előadások, kulturális rendezvények, irodalmunk jeles alakjai jelennek meg a visszatekintés fényességében. Jeles szerzőnk minden megnyilatkozása során azt igyekszik bizonyítani, hogy honfitársait a déli végeken a „keresztyén identitásuk” éltette és őrizte meg a szülőföldjükön. Hogy a szülőföld dimenzióiban hogyan jelenik meg az értékteremtő keresztény-keresztyén identitás, arról szólnak Faragó Árpád emlékeket idéző írásai.

Fotó: Dávid Csilla

A közelmúltban megjelent Ahol nem némulnak el a harangok című kötetével szülőföldjére vezette olvasóit, ahogyan ő fogalmazott: „Baranyába vitt a visszapergetett idő batárja.” Haraszti, Kórógy, Szentlászló, Kopács falvak tetten ért hangulata teremt alkalmat az emlékezésre. A Drávaszögben járunk, ahol nem némultak el a harangok – emlékeztet a könyv egyik, fölöttébb megindító írása: „Jöhettek tatárok, jöhettek törökök, földig lerombolhatták otthonaikat, mint az 1990-es években a délszláv etnikai háborúk időszaka alatt is megtörtént. Azonban a hitüket, a nemzeti hovatartozásukat soha meg nem tagadó magyarok újra és újra fölépítették otthonaikat, és az újjáépített templomaik magasba ívelő tornyában újra meg újra megszólaltak a harangok.” Bellye, Karancs, Hercegszőlős magyarjai, akiket a történelem során nem kíméltek a sorscsapások, megpróbáltatásaik idején Istennek hajlékaiban találtak menedéket, ott lelték meg „azt a megtartó erőt, hitet, amelynek köszönve újra szólnak a harangok ott a Drávaszögben, és templomaikban ünneplőbe öltözött hívők hitükben soha meg nem tört éneke adja tudtára mindenkinek, hogy a Drávaszög él, lélegzik, és továbbra is őrzi csodálatos múltját, szellemi életének soha meg nem fakuló ragyogását”. Faragó Árpád meglátása szerint az újjászülető Drávaszög a szlavóniai nemzettársaikkal együtt a délvidéki magyarság összetartozásának, együttlélegzésének csodálatos jelképe.

A XI–XII. században a területet teljes mértékben magyarok lakták, a XIV. századig elenyésző volt az idegenek beszivárgása. Az első jelentős bevándorlás a török betörések idején, az 1371-es maricai és az 1389-es rigómezei csata után következett be, amikor alig néhány esztendő alatt több mint kettőszázezer szerb telepedett le a vidéken. A bevándorlás második hulláma 1690-re tehető, amikor a szerbekkel együtt már bosnyákok, sokácok és bunyevácok is érkeztek Dél-Magyarország vármegyéibe, Szlavónország keleti szögletébe. A különböző telepítési hullámok ellenére a vidéken a magyar lakosság azonban a történelme során mindig többségben volt.

A Drávaszög a XVI. században a reformációnak is otthont biztosított. Haraszti lakossága 1546 táján találkozott először az evangéliumi tanokkal, egyházi könyvek tanúsítják, hogy 1760 táján a település iskolája már rendszeresen működött. A falu temploma 1768-ban készült el, a haranglábat 1787-ben fejezték be. Kórógyról 1290-től tesznek először említést a régi okmányok, Bencze Sándor helytörténész 1981-ben megjelent A kórógyi iskola története című könyve szerint a falu népe 1536-ban Sztárai Mihály és Szentantali Gergely hírneves prédikátoroknak hatására tért át a református vallásra. A reformáció azután meghozta a magyar nyelvű irodalom fölvirágzását is: 1544-ben Kákonyi Péter hercegszőlősi prédikátor megjelentette Eleázár históriája című munkáját, Sztárai Mihály pedig 1559-ben Laskón írta az első magyar nyelvű drámát Az igaz papságnak tüköre című hitvitázó munkáját. Alakjával, munkásságával Faragó Árpád A lánglelkű prédikátor című írásában külön is foglakozott. Kiemelte: Laskó az elmúlt századokban a drávaszögi magyarság szellemi központja volt.  1544-ben forgalmas dunai kikötő, vásártartási jogú mezőváros volt, amikor Sztárai Mihály hitszónok személyében rangos vendég érkezett a településre. „Ragyogó ékesszólását, írói tehetségét, egyéniségének lenyűgöző varázsát a nép csodálkozva nézi.” Prédikátori működése során az Ormánság közel hetven falvát, a Dráva-vidék százhúsz községének lakosságát „őszinte emberségével, írói tehetségével és ékesszólásával hódította meg”. A hercegszőlősi kánonok című írás szerint tevékenységéhez fogható jelentőségű volt az 1576. augusztus 16-án és 17-én negyven református prédikátor jelenlétében megtartott a zsinat, melyen a résztvevők történelmi jelentőségű egyházi törvényeket, rendszabályokat fogalmaztak meg. „Azt akarjuk – írták –, hogy minden tanító (ti. pap) ne csak prédikáljon, hanem a gyermekeket is az köröszténységnek fundamentumára tanítsa!” Ezzel lezárult a magyar reformáció forradalmi időszaka, és eljött a fegyelmezett építkezés kora.

Dávid Csilla A Duna menti fák meséi című fénykép-sorozatából

A táj szülötte, Baranyai (Schneider) Júlia – akit mindenki csak Tanárnőnek szólított – hihetetlen energiával gyűjtötte a táj történeti múltjának tárgyi és szellemi emlékeit, Vízbe vesző nyomokon című, páratlanul szép könyvében, és a jelentőségében hozzá mérhető vörösmarti tájmúzeum létrehozásával állított emléket a régi, históriás Drávaszögnek. Voltak évtizedek – amikor még „együtt lélegzett” a délvidéki magyarság –, amikor a vajdasági magyarok szellemi kiválóságai rendszeresen fölkeresték a Drávaszög régi emlékeket őrző falvait, tenyérnyi kis településeit. A kisköszegi hegyoldalban volt Herceg János hófehér házacskája, ahol évtizedeken át a nyarait töltötte, otthona szellemi zarándokhelye volt s táj lakóinak. Fehér Ferenc útjai során a leggyakrabban Csúzát kereste fel, a falut, amely másfél évszázada féltő ragaszkodással őrzi Kossuth Lajos tábori lelkészének, Ács Gedeonnak a sírját. Dudás Károly Nem éltünk gyöngyszigeten című könyvében fejezeteket szentelt a drávaszögi emlékeinek, Lábadi Károly pedig, akinek három évtizede jelennek meg tudományos munkái a Drávaszög rendkívül gazdag múltjáról, „a vajdasági és a drávaszögi magyarság közti szoros kapcsolatot mélységes elhivatottsággal új magaslatokra emelte”. Közel negyven kötete mellett a Horvátországi magyar művelődési lexikona (2015) a magyar történetírás utolérhetetlen teljesítményeinek sorába tartozik.

Minden sorscsapás ellenére rendületlenül szólnak a harangok a Drávaszögben. Faragó Árpád szerint a táj magyarsága, ha megsebezve, ha megfogyatkozva is, „ebben a mostoha világban töretlen hittel őrzi nyelvét, hitét, szülőföldjét, amelyet nem hagyott el. Őrzi és élteti a baranyavári dombvidék és a kopácsi-rét ölelésében megbúvó kis falvak, települések békéjét, csendjét.” A költő, Csörgits József szerint „Itt legmélyebb a csönd, / a népek találkozójának / háromszögében, / ahol a lankás domboldalról / lecsurgó múlt emléke / viaskodik a mával.” Faragó Árpád Ahol nem némulnak el a harangok című könyvében féltő gonddal, elragadó lelkesedéssel, és mindent megszépítő szeretettel állított emléket a szülőföldjének.