2024. március 28., csütörtök

Százhetvennégy új munkahely létesült

Kiosztották a foglalkoztatás serkentését célzó támogatási szerződéseket

A Tartományi Gazdasági és Idegenforgalmi Titkárság nagy hangsúlyt fektet arra, hogy javítson a munkanélküliek helyzetén, így az idén is pályázatot írt ki a foglalkoztatás serkentése érdekében. Az új munkahelyek megteremtésére, az önfoglalkoztatásra és a közmunkára vonatkozó pályázatok azt a célt szolgálják, hogy megőrizzék a munkahelyeket, és egyúttal újakat is létrehozzanak. A tartományi kormány dísztermében csütörtökön Igor Mirović tartományi kormányfő és Nenad Ivanišević tartományi gazdasági és idegenforgalmi titkár nyújtotta át a támogatási szerződéseket.

– Az elmúlt hat évben a tartományi kormány intézkedéseinek köszönhetően növekedett a munkavállalók száma Vajdaság területén. A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat nyilvántartásában 2016-ban még 165 ezer munkanélkülit jegyeztek, jelenleg azonban ez a szám 95 ezer. Ennek a pályázatnak köszönhetően Vajdaságban 174 személy kapott munkát, és ezáltal egy esélyt arra, hogy a családjával együtt egy szebb jövőt építsen. Továbbra is azon munkálkodunk, hogy növekedjen a foglalkoztatottak száma, mivel ez mutatja meg legjobban egy társadalom sikerét – közölte Mirović.

Pelt Ilona, a tartományi gazdasági és idegenforgalmi titkárság segédtitkára elmondta, három pályázati vonalon osztottak ki támogatási szerződéseket.

Pelt Ilona (Fotó: Ótos András felvétele)

Pelt Ilona (Fotó: Ótos András felvétele)

– A közmunkaprogramra 7 millió dinárt különítettünk el, az önfoglalkoztatásra és új munkahelyek létesítésére egyaránt 15 millió dinárt. Elmondhatom, hogy a pályázatra nagy volt az érdeklődés. A közmunkaprogramra civil szervezetek pályázhatnak, és fontos hangsúlyozni, hogy a civil szervezetek a tevékenységükre tudnak olyan embereket foglalkoztatni, akik által a programjaikat megvalósíthatják. Az önfoglalkoztatás pedig lehetőséget ad a fiataloknak arra, hogy saját vállalkozásba kezdjenek. Lényeges azt is elmondani, hogy ez a pályázat munkahelyteremtésre szolgál, tehát csak adóra és járulékokra szabad költeni a támogatást – fejtette ki Pelt Ilona.

Orosz Urbán Csilla, a Törökkanizsáért Egyesület egyik alapító tagja elmondta, az egyesület már sok éve pályázik a közmunkaprogramra, és az idén is sikerült.

– Két közmunkást tudunk foglalkoztatni abból a pénzből, amit a titkárság biztosít a számunkra négy hónapon keresztül. Sokat jelent ez nekünk, mert úgy állítottuk össze a közmunkaprogramunkat, hogy az egész község területén képesek legyünk karbantartani a fontos területeket. Az egyesületeink épületeit szintén rendbe tudjuk tartani, elvégezhetjük a takarítást, a zöld területek fenntartását. Ez a két személy a négy hónapon keresztül elvégez minden szükséges karbantartási munkálatot – fogalmazott Orosz Urbán Csilla

Stepanović Julianna, a gombosi Arany János Magyar Művelődési Egyesület elnöke elmondta, a  támogatást a tájház karbantartására fordítják, és arra, amire még a kultúregyesületben szükség van.

Stepanović Julianna (Fotó: Ótos András felvétele)

Stepanović Julianna (Fotó: Ótos András felvétele)

– Megközelítőleg 88 ezer dinárt kaptunk a tartományi titkárságtól, s négy hónapra egy személyt alkalmazunk – közölte az elnök.