2024. március 28., csütörtök

Sikeres volt az első Lake Fest!

Csaknem tízezer látogatót vonzott a topolyai félszigeten megrendezett fesztivál – A szervezők bíznak a folytatásban

A múlt héten zajlott le az első Lake Fest Topolyán a félszigeten. A szervezők kitettek magukért, két színpaddal, különböző pultokkal, nappali programokkal várták a fesztiválozókat. Mindenki megtalálhatta a neki legmegfelelőbb zenei stílust, számos koncert és DJ biztosította a talpalávalót.
A szervezők részéről Tajti Attila értékelte a már mögöttünk álló fesztivált, és elmondta, hogy első rendezvényként jobbat nem is kívánhattak volna.
– Bár nagy tapasztalattal rendelkezünk rendezvényszervezés terén, az új helyszín és egy új fesztivál mindig nagy kihívás jelent – fogalmazott.
Milyenek voltak a visszajelzések?
– Topolyán nagyon megszerettek bennünket, és ez az érzés kölcsönös. Rengeteg biztatást kaptunk a lakosoktól, ami sok erőt ad a szervezés során. Éjszakánként szoktunk sétálni egy-egy kört, és nem tudtunk megtenni úgy húsz lépést, hogy ne gratuláljon valaki. Nagyon jó érzés volt végignézni az önfeledten szórakozó vendégeinken. A Green Future csapata összetartó, és ez az eszme átül a közönségre is. Ők is magukénak érzik a fesztivált, így lesz igazán családias a hangulat.
Hányan látogattak ki a fesztiválra a három nap alatt?
– Csaknem tízezer ember vett részt a háromnapos fesztiválon. Többször elmondtam azonban, hogy a sikert nem a létszámban mérjük. Szeretnénk olyan atmoszférát teremteni, amit más rendezvények nem tudnak átadni a közönségnek, szeretetet és átgondoltságot szeretnénk sugározni. A visszajelzések alapján ez ismét sikerült.
Jövőre újra megszervezitek a Lake Festet itt a félszigeten?
– Az a cél, hogy ez egy hosszú távú projekt legyen, részünkről a folytatás a cél.
Van-e valami, amin változtatnátok a jövőben?
– Természetesen! Jó, ha az ember kritikus önmagával szemben, ez viheti a fejlődés útján. A koncerteket egy picit későbbi időpontban fogjuk kezdeni, és létre kell hoznunk egy olyan területet, ahol ülő- és fekvőalkalmatosságok nyújtanak pihenési lehetőséget.
Topolya város, illetve az önkormányzat részéről volt-e valamilyen visszajelzés vagy észrevétel a fesztivállal kapcsolatban?
– Úgy láttuk, ők is nagyon büszkék arra, hogy ezt a rendezvényt közös munkával útnak indítottuk. Hamarosan értékeljük az idei évet, és megbeszéljük a folytatást. Mindenkinek nagyon köszönjük azt az összefogást, ami körülvette a rendezvényt. Bár nem vagyunk topolyaiak, és a vendégeink jelentős része is más településekről érkezett, de ez a rendezvény Topolyán valósult meg, és jó volt néhány napra egy picit erre a gyönyörű helyszínre, a városra összpontosítani. Hálásak vagyunk!

A szervező hozzátette, hogy jelenleg nagy erővel dolgoznak az augusztusi zentai Green Future Festival szervezésén. Nemrég jelentették be, hogy a fesztiválra látogat a Colonia együttes, akik kétórás nagykoncerttel készülnek. A fellépők között van még Azahriah és az erdélyi 4S Street zenekar is. Tajti Attila kiemelte, hogy a Green Future olyan erővel tér vissza a kétéves Covid-szünet után, hogy abba beleremeg a föld is! Nagyon nagy az érdeklődés az elővételes bérletek iránt, ezért érdemes időben beszerezni.