2024. március 28., csütörtök

Kezdődik a Dombos!

Ma megnyitja kapuit a XXII. Dombos Fest – Négy nap minőségi zene mellett lesz képregénybörze, Dombos Visual, kortárs film és Rokon Ilonka-életérzés is

A kishegyesiek és a Dombos Fest kedvelői már nagyon várták, hogy a fesztivál az idén is elkezdődjön. Ez ma megtörténik, a Hegyalja utcában 18 órakor lesz a Dombos Fest hivatalos megnyitója, majd négy napon át számos fellépő, élmény, finomság és kaland várja az idelátogatókat.

A fesztivál zenei felhozatala az idén is erős lesz, és megegyezik a korábbi években megszokottakkal. Horváth László, a fesztivál fő szervezője erős kezdést ígér.

– A nyitónap négy nagyon karakteres zenei világot mutat be. A kétszeres Kossuth-díjas Kaláka zenekar családi koncertje minden generációt megszólít, emellett itt lesz három olyan produkció, melyek a népzenéből merítenek, de teljesen más megvilágításba helyezik azt: a hazai Mezei Szilárd – Túl a Tiszán Innen nagy színpadi produkciója, a világot járt Kerekes Band koncertje, míg az estét a Wine Club teraszán a Dresch Vonós Quartet koncertje zárja, a népzenét a jazz elemeivel fűszerezett produkcióval. Július 1-jén a balkáni zenéé a főszerep. Térzenét szolgáltat a Rézeleje fanfárosok csapata, itt lesz két fiatal, energikus tamburaegyüttes, a mohácsi Poklade és a fővárosi Babra zenekar, illetve nagy koncertet és bulit szolgáltat sok-sok év után a fesztiválra visszatérve a Besh o droM. Érdekes zenei világokat ismerünk majd meg a sokszínű koncerteken, a Düvő színtiszta népzenét játszik, a Parno Graszt felhőtlen roma muzsikát szolgáltat. A Flock projekt a löszfal-akrobatikával teszi ismét emlékezetessé és legendássá löszfalunkat. A fesztivál állandó fellépőjének számító Lajkó Félix újító és virtuóz szellemisége pedig ott hat a leginkább, ahol megszületett – a bácskai tájon –, évről évre itt adva a nyár emlékezetes koncertjeit. Idén a lengyel Volosi zenekarral, mellyel két éve úgy a lengyel, mint a magyar Fonogram-díjat is megkapták – mondta el a fő szervező, aki arról is szólt, hogy a fesztivál elképzelhetetlen a Dombosi Remix – irodalmi menü nélkül, ahol idén is rendkívüli névsorral találkozunk.

Már megszokhattuk, hogy a gasztronómia is szerves részét képezi a fesztiválnak, s ez az idén is így lesz – tudtuk meg Horváthtól.

– Borokat két kiváló borász barátunk is bemutat, az etyeki régióból a Hernyák-birtok lesz a vendégünk, míg a vajdasági borászok egyik legjobbja, Sagmeister Ernő is itt lesz, aki a Tarcal-hegyen alkot legendás tételeket – fogalmazott a szervező. Emellett újra lesz Dombos-lángos, amely igen közkedvelt, és az idén fotópályázatot is hirdettek ennek kapcsán, Miért szeretem/szeretjük a női fórum lángosát elnevezéssel. A lángos mellett számos olyan kézműves finomság is kapható lesz, amelyek Vajdaság-szerte ismertek.

A fesztivál kínálata ezúttal sem korlátozódik a zenére és az irodalomra. Horváth elmondta, hogy érdekes újdonságok is várják a vendégeket a fénnyel megfestett löszfal tövében.

– Lesz képregénybörze neves előadókkal, képregényritkaságokkal, Dombos Visual, kortárs filmek, egyebek. És lesz Rokon Ilonka-életérzés; úton-útfélen – ha jó a szemünk, és jól is hallunk, betekintést nyerhetünk egy legendás evangéliumba. Többen úgy vélik, hogy a nyár a Délvidéken a Dombos Fest nélkül elképzelhetetlen. Ezt szeretnénk még szélesebb körben is bemutatni, így itt lesz a PajtaKult stábja is, amely júliusban havi magazinműsorát Kishegyesen rögzíti – számolt be a fő szervező.