2022. szeptember 28., szerda

„Visszahoztuk Szerbiába az aranyat”

Először állt a sajtó elé a szerb férfi 3×3-as kosárlabda-válogatott, miután vasárnap Antwerpenben megnyerte a szakág legrangosabb eseményét, a világbajnokságot. A fiúk (Dejan Majstorović, Marko Branković, Strahinja Stojačić, Mihailo Vasić) Belgiumban makulátlan mérleggel jutottak el a végső diadalig, a csoportkört 4/0-s mutatóval nyerték meg, az egyenes kieséses szakaszban pedig sorrendben Lettországot, Belgiumot és Litvániát győzték le hatalmas dominanciával, hiszen minden mérkőzésüket kényelmes, egyaránt 5 pontos különbséggel húzták be.

„Egyként küzdöttünk, céltudatosak voltunk, és hatalmas sikeréhséggel játszottunk, hogy visszahozzuk Szerbiába az aranyat” – fogalmazott Majstorović csapatkapitány, utalva arra, hogy a legutóbb megrendezett, 2019-es vb-n az amerikaiak megszakították a szerbek győzelmi sorozatát. Szerbia az elmúlt évtizedben ötször nyert vb-t, a népszerű „Maestro” pedig négyszer ott volt a keretben. Mint mondta, az aranyért mentek Antwerpenbe, és jó tornát sikerült lehozniuk. „Kijavítottuk a legutóbbi botlásunkat. Fokozatosan lendültünk formába, és a lettek elleni negyeddöntő után már éreztem, hogy nem veszíthetjük el ezt a bajnokságot. A következő célunk az Európa-bajnokság Grazban, remélem, azután is lesz okunk találkozni” – viccelődött a kapitány.

Szerbia ötödször léphetett fel a világ trónjára (Fotó: KSS)
Szerbia ötödször léphetett fel a világ trónjára (Fotó: KSS)

Predrag Danilović, a Szerbiai Kosárlabda-szövetség elnöke elmondta, roppant büszke a csapatra. Marko Ždero szövetségi kapitány – aki nemrég még játékosként villogott társaival – kifejtette, rengeteg edzés van e mögött a siker mögött, és szemlátomást kifizetődött a befektetett munkájuk.

Pešić kitüntetéssel készülhet

Kedd este rangos állami kitüntetést vehetett át Aleksandar Vučić köztársasági elnöktől Svetislav Pešić, a szerb férfiválogatott szövetségi kapitánya. Az ünnepelt szakember a Karađorđe-csillag érdemrend második fokozatát kapta meg, az indoklás szerint kiemelkedő szolgálataiért, az ország és polgárainak képviseletéért, valamint a sport területén elért eredményeiért. „Nagy elismerés az embernek a saját országától kitüntetést kapni, de mivel csapatsportból jövök, hangsúlyoznom kell, hogy a társaim és a játékosaim nélkül nem érhettem volna el ezeket a sikereket. A díj újabb motivációt ad arra, hogy ezentúl is magas színvonalon végezzem a munkámat, így képviselve Szerbiát – nyilatkozta a díj átvétele után Pešić, a közeljövő feladataira is kitérve. – Két fontos vb-selejtezős meccs vár ránk a következő napokban, utána továbbiak, majd a szeptemberi Eb” – mondta a szakvezető.

A Sasokra a mai, lettországi (18.30) és a vasárnapi niši, Belgium elleni ütközet (21 óra) vár a vb-selejtező második fázisában. Szerbia számára ezek a meccsek gyakorlatilag tét nélküliek, hiszen az A csoportban eddigi négy meccséből hármat megnyert, és mivel a kvartett első három gárdája jut az utolsó fázisba, Pešićéknek már nincs miért izgulniuk.