2024. április 19., péntek
ENNIVAL(L)Ó

Drávaszögi flow, avagy a sült békacomb élménye

Ételek és életek, amelyek közel állnak a szívünkhöz. A mindennapi életünk ízeihez, receptjeihez, illa(na)taihoz tartozik egy-egy (sors)történet. Ebben a rovatban a magaméit írom le, remélve, hogy ezekben a sztorikban az Olvasó is megtalálja majd (a) magá(é)t. Recept is lesz, lehet utánunk csinálni – sütni, főzni, enni: lenni.

Szabadságon voltam. Ez a kijelentés mondatnak, leírva is szép. Noha szeretem a munkám, és általában megadja számomra a mostanában olyan divatosan, sokak által keresett flow-élményt, mégis jólesik időnként kiszakadni a napi rutinból, és a szabadidős tevékenységek területén is elmerülni örömöt adó dolgokban. Ezek között természetesen első helyen szerepel a jó étel! Nevetünk is egymás között a barátokkal, hogy bárhová megyünk, a megkóstolható helyi különlegességek képezik utunk lényegét. Igazi gasztroturisták lettünk!

Az utóbbi időben több alkalommal is átmentünk (számunkra közel az országhatár: Gombosnál) a horvátországi Drávaszögbe, nemcsak a természeti szépségek, hanem az ottani éttermek kiváló konyhája miatt is. Mielőtt a térség egyik legnépszerűbb halászcsárdájában megkóstoltuk a híres kopácsi csíptetős pontyot (a Kopácsi Halnapok legfőbb attrakcióját!), hajókirándulásra mentünk a Kopácsi-rétre. Erről a területről így ír a magyar Turizmus Online„...A Duna és a Dráva összefolyásánál találjuk Európa egyik legnagyobb természetes vizes élőhelyét, a mocsarak, erdők és ártéri mezők alkotta Kopácsi-rétet. A gyakori áradások miatt ősállapotában fennmaradt, ma már szigorúan védett térség az Európa Amazonasának is nevezett Mura–Dráva–Duna Bioszféra Rezervátum része (...) A természetvédelmi területen belül egy 7700 hektáros, fokozottan védett zoológiai rezervátumot is kialakítottak. Itt tilos mindenféle emberi beavatkozás és aktivitás, még a szakemberek is csak évente egy-két alkalommal hatolnak be a területre. A sajátos élőhelynek és a háborítatlan nyugalomnak köszönhetően a Kopácsi-rét élővilága különösen gazdag, összességében több mint kétezer fajt számlál. A legszembetűnőbb mégis a madarak sokasága.”

Számunkra talán a rét „szigeteinek” fáin megtelepedő, vízben halászó kárókatonák nyújtották a legnagyobb élményt: fenségesek és ügyesek, (élet)képesek…

Következő „odaáti” utunkon egy másik, nevében évtizedek tradícióját vivő, újjáépített, mégis a hely szellemét megőrző csárdába látogattunk el, amely főút mellett van, ugyanakkor a víz partján terül el. Ott, amellett, hogy a helyi jellegű, házias ízeket és páratlan (vadas)hús-, steak- vagy halkülönlegességeket is felvonultató fogásokat érdemes megkóstolni, mi nagyon kíváncsiak voltunk a roston sült békacombra, amely a ház egyik specialitása. Nem csalódtunk: ízléses, gusztusos tálalás, omlós, ízes, a fiatal csirke zamatához hasonlítható békahusi, fokhagymás öntettel felszolgálva…

Ettől az élménytől lelkesen kerestem egy még merészebb receptet:

Roston sült békacomb mangómártással

Hozzávalók: 20 pár békacomb, só, 4-5 szem zöldbors, 1 citrom, 2-3 cl fehér balzsamecet, ½ csokor petrezselyemzöld, 2 mangó.

Elkészítése: A békacombokat megfelelő tisztítás után megszórjuk a durvára őrölt borssal, és egy jénai tálba tesszük. Közészórjuk a vékony karikákra vágott citromot, ráöntjük az olajjal elkevert balzsamecetet, és a hűtőbe tesszük egy éjszakára. Sütés előtt szárazra töröljük, megszórjuk a sóval és a grill-lapra tesszük. Addig sütjük mindkét oldalát, amíg a hús kifehéredik. Közben a mangót megpucoljuk, magházát eltávolítjuk, felkockázzuk, és fóliára téve tesszük a melegre. Amíg a combok sülnek, addig a mangó is elkészül. Amikor megsült, meglocsoljuk citromlével, és egy csipet sóval ízesítjük, majd simára turmixoljuk. Tálaláskor a combokat megszórjuk durvára tört borssal, tányérra halmozzuk, és a mártással tálaljuk.

A szabadság második szakaszában Lengyelországban jártunk, családi ünnepen. Ott ismét emlékezetes ízélmények fogadtak bennünket. Egy gyönyörű erdőség közelében található vadászházban tartották az eseményt, a vacsora pedig szintén bővelkedett vadhús-különlegességekben. Szarvast és vaddisznót kóstoltunk, fenségesen elkészítve. A lengyelországi Opole város központjának felkapott vendéglőjében pedig a desszert nyűgözött le. Hosszú ideje próbálgatom, melyik lehet a földkerekség legjobb almás pitéje, ez a lengyel változat pedig közel állhat hozzá. A receptet persze nem kaphattuk meg, de valami ilyesféle lehetett:

Almás borzas pite

Hozzávalók a tésztához: 45 dkg finomliszt, 3 tojássárgája, 15 dkg vaj, 10 dkg cukor, 2 ek. tejföl, 1 csipet só, ½ tasak sütőpor; a töltelékhez: 5 nagy alma, 1 tk. őrölt fahéj, 1 ek. gríz, 1,5 ek. cukor.

Elkészítése: Először elkészítjük a tölteléket. Az almákat meghámozzuk, lereszeljük, majd összekeverjük a fahéjjal, a cukorral és a grízzel. (A cukor mennyisége ízfüggő: ha savanyúbb az alma, adhatunk hozzá több cukrot is.) A tésztához felolvasztjuk a vajat, majd szobahőmérsékletűre hűtjük. Hozzáadjuk a többi hozzávalót, és összegyúrjuk. A kapott tésztát elfelezzük. Az egyik felét hűtőbe tesszük, a másikat kinyújtjuk, és egy 20X30 cm-es tepsit kibélelünk vele. Rákanalazzuk az almatölteléket, és egyenletesen elrendezzük a tésztaalapon. A másik tésztacipót kivesszük a hűtőből, és nagy lyukú sajtreszelőn az almára reszeljük. A tepsit 200 fokos sütőbe tesszük, és 35 perc alatt megsütjük a pitét.

Mindez jó étvágyat kínál, nekem is mindjárt jobb kedvem lett! Állítom, nem csupán az evéstől, hanem már az ételről való írástól is megjön az örömélmény az emberben. Ez lehet a mindennapok szabadsága? Flow-ra fel…!