2024. március 28., csütörtök

A jövő felülírja a múltat

Az intenzívebb regionális együttműködés és a Nyitott Balkán kezdeményezés jobb jövőt kínál a Nyugat-Balkán számára

Montenegró nem kezelte kellőképpen a Nyitott Balkán (Open Balkan) kezdeményezést – állapította meg Dritan Abazović, Montenegró miniszterelnöke Marko Čadežzsel, a Szerbiai Gazdasági Kamara (SZGK) elnökével folytatott megbeszéléseket követően. Kiemelte, a régió minden országa egy új úton kíván előrehaladni a jövőben.

A Nyitott Balkán kezdeményezésről Abazovićnak rendkívül pozitív véleménye van, de mint kiemelte, a kérdést a hazájában eddig nem vették komolyan.

– Senki sem vonja kétségbe, hogy a régió országainak együttműködésére van szükségük. Az együttműködés modelljeit szemléltetni kell és hiszem, nem lesz a megvalósításnak akadálya sem – mondta a montenegrói miniszterelnök.

Abazović elmondta, a kezdeményezés kapcsán tartott ohridi találkozón, amelyen a régió kormányfőivel folytatott tárgyalásokat, illetve a tegnapi találkozók is csak megerősítették benne, hogy mindenki előre kíván tekinteni. Miután mindenki az Európai Unió része szeretne lenni, véleménye szerint az európai szellemet is magukévá kell tenniük.

– Sokan vannak, akik a régiót a múltban kívánják tartani, illetve azt szeretnék, ha semmi sem változna, és ebből nyerik politikai hatalmukat. Hiszek ugyanakkor abban, hogy az új politikus generáció nem így gondolkodik – mutatott rá Abazović, majd megerősítette Montenegró együttműködési szándékát, hiszen ezt követeli meg a régió polgárainak érdeke is. Mint mondta, az életszínvonal javulására és a gazdaság fejlődésére kell összpontosítaniuk.

Čadež a Nyitott Balkán kapcsán elmondta, bár az elsősorban gazdasági érdekekre épül, azok összehangolására nem kerülhet sor politikai együttműködés nélkül. Úgy értékelte, hogy Montenegró a regionális gazdasági együttműködés új szakaszában, miután a régió országai közül az eurointegrációban a legtovább jutott, meghatározó szerepet játszhat, hiszen segíthet abban, hogy a Nyitott Balkánon keresztül érkező kezdeményezéseket összehangolják az európai előírásokkal. Szavai szerint Montenegró nagy potenciállal rendelkezik ahhoz, hogy a régió turisztikai és logisztikai központjává váljon.

– A szerbiai cégekkel számos üzleti projektumról beszélgettünk, többek között az infrastruktúra és a turizmus területén, de a regionális együttműködésről és az üzleti élet előtt álló akadályok leküzdéséről is tárgyaltunk – mondta Abazović, hozzátéve, a két ország jószomszédi viszonyát a gazdasági együttműködés erősítheti, ezért is kell javítani a két ország üzleti közösségének viszonyát. Ehhez jó eszköz a Nyitott Balkán, ám azt népszerűsíteni kell.

Dritan Abazović kétnapos belgrádi látogatása során tárgyalt Ana Brnabić kormányfővel, Aleksandar Vučić államfővel és Ivica Dačićtyal, a Köztársasági Képviselőház elnökével, Siniša Mali pénzügyminiszterrel ellátogatott a Száva partjára, hogy betekintést nyerjen az ország legnagyobb építkezésének számító, Belgrád a vízen projektumba, tegnap pedig találkozott a Szerb Pravoszláv Egyház fejével, Porfirije pátriárkával is.