2024. április 20., szombat

Párbeszéd a szakadék szélén

Belgrád szerint Pristina célja a koszovói szerbek elűzése – Lajčák a párbeszéd folytatását sürgeti

A kölcsönösség elvének alkalmazására hivatkozva újabb, Észak-Koszovóban és Belgrádban egyértelműen szerb- és párbeszédellenesnek minősített rendeleteket hozott a koszovói kormány, melyekről szerdán este, pristinai látogatásának lezárása után, Belgrádban számolt be az Aleksandar Vučić államfővel folytatott megbeszélésen Miroslav Lajčák, az Európai Unió dialógussal foglalkozó különmegbízottja.

Albin Kurti koszovói kormányfő bejelentette, a továbbiakban nem ismerik el Koszovóban a szerbiai személyi igazolványokat, így azok, akik ilyen dokumentummal kívánják átlépni a határt, a helyszínen egy ideiglenes okmányt kapnak, s ez jogosítja majd fel őket a Koszovóban tartózkodásra, és az intézményekben is ezzel igazolhatják kilétüket. A koszovói városok nevét tartalmazó szerbiai rendszámtáblákat sem ismerik el, így a PR, KM, PZ, GL, UR, PE és ĐA jelzésű táblákkal nem lehet szeptembertől közlekedni a déli tartomány területén, át lehet azonban koszovói köztársasági jelzésű táblákra cserélni eddig az időpontig valamennyit. Aki ezt nem teszi meg, gépkocsija elkobozását kockáztatja.

Vučić indulatosan reagált a hallottakra, a Lajčákkal tervezett közös sajtótájékoztatót is lemondták, s külön-külön nyilatkoztak. Vučić szerint a legújabb döntésekkel Pristina voltaképpen egy újabb Vihar hadműveletet tervez, el akarja űzni a szerbséget szülőföldjéről. Figyelmeztetett, eszébe ne jusson a koszovói hatóságoknak elkobozni a szerbek gépkocsijait, vagyonát, mert az beláthatatlan következményeket vonna maga után. Mindenért a NATO-kvintettet (Franciaországot, Németországot, Olaszországot, Nagy-Britanniát, Egyesült Államokat) tette felelőssé, mondván, ezek az országok már több mint tíz éve a bolondját járatják Szerbiával, s Kurti erőszakos kormánya mentorainak számítanak. Nem is az a legnagyobb gond, hogy Szerbiát tartják bolondnak, hanem az, hogy magukat tekintik rendkívül bölcsnek – fogalmazott. Vučić azt mondta, Szerbia hamarosan válaszolni fog a pristinai provokációkra, kizárta a katonai reakció lehetőségét, a válasz mégis „halálos, de józan” reakciónak számít majd. Azt mondta, elege van már abból, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa 1244-es határozata említésekor mindenki a távolba tekinget, miközben Szerbia csak a nemzetközi jogra hivatkozik, ahogyan ma Ukrajna esetében azok is, akik Koszovó kérdésében egészen más elveket követnek.

Látogatásának folytatásában Lajčák csütörtökön találkozott Ivica Dačićtyal, a szerb parlament elnökével. Megbeszélésükön a kompromisszumos megoldás fellelését szorgalmazták. A szerbiai ellenzéki pártok képviselői, Dragan Đilas, a Szabadság és Igazságosság Pártja, Zoran Lutovac, a Demokrata Párt elnöke, Stefan Jovanović, a Néppárt főtitkára, továbbá Dobrica Veselinović és Đorđe Miketić, a Moramo koalíció tisztségviselői fogadták. Petar Petkovićtyal, a kormány Koszovó-ügyi irodájának vezetőjével is tárgyalt a diplomata. Petković hangsúlyozta, hogy Belgrád a békés rendezés híve, de Pristina egyoldalú lépései veszélybe sodorják a teljes folyamatot, s a párbeszéd a szakadék szélére sodródott az igazolványokkal és rendszámtáblákkal kapcsolatos legújabb döntés miatt.