2024. március 29., péntek

A munkások győztek, az autóipar vereséget szenvedett

Miután a kragujevaci autógyár munkásai kedden új, az eddiginél kedvezőbb ajánlatot kaptak a Stellantistól, Ana Brnabić kormányfő szerda reggel a közszolgálati televízióban közölte: a technológiai fölöslegként elbocsátott 492 embernek a szerdai nap folyamán kezdték meg a szolgálati évenkénti 790 eurós végkielégítés kifizetését, ő maga az utóbbi három napban is tárgyalt a Stellantis illetékeseivel, és az állam folytatja a küzdelmet az összes többi foglalkoztatott jogainak érvényesítéséért.

Szavai szerint a munkások és a kormány közös érdeke, hogy a még meglevő 1500 alkalmazott közül minél többen a gyárban maradjanak, és ennek érdekében a kormány az új ajánlat további javítását kérte a munkáltatótól. A kedden felkínált, 3+1 rendszerű megoldás szerint a villanyautók gyártása előtti, átmeneti időszakban a Szlovákiában munkát vállalóknak három hónapot kell külföldön dolgozniuk, egy hónapot pedig itthon tölthetnek el, akiknek pedig ez sem felel meg, két másik hazai üzemben vállalhatnak munkát. Egy hetet kaptak valamelyik változat elfogadására, kedden még több mint ezren voltak, akik nem döntöttek.

Jugoslav Ristić, a kragujevaci fegyvergyár Önálló szakszervezetének sokéves vezetője, aki még nemrégiben is városi szinten irányította ezt az érdekvédelmi szervezetet, azt mondja, a Fiat munkásai győzelmet vívtak ki maguknak, kiharcolták a tisztességes végkielégítést, az autóipar számára azonban az előállt helyzet következményei katasztrofálisak.

– Nincs többé autóipar Kragujevacon, 69 év elteltével most nem gyártanak járműveket, és abban sem vagyok biztos, hogy két és fél év múlva újból elkezdik, mert úgy tudom, hogy az elektromos autók gyártásának előkészületei ilyen hosszú ideig sehol sem tartottak még – nyilatkozta Ristić a Beta hírügynökségnek. Nikoli Dašićtól, Kragujevac polgármesterétől azt kérdezte, hogy érzi magát most, amikor majdnem hét évtized után megszűnik a városban az autógyártás, és meg tudja-e magyarázni, miért állította a közelmúltban, hogy erről szó sincs. A tapasztalt szakszervezetes szerint a kragujevaci Fiatban kialakult helyzet a szerb kormány és az olasz autógyár között 2008-ban kötött egészségtelen szerződés következménye, mellyel a Fiat átvette a Zastava vagyonát. „Az a gyár ingatag lábakon állt, mondhatni, politikai gyár volt, mert pártokon keresztül osztották az állásokat. Egyébként a Fiat sohasem törődött úgy a kragujevaci üzem sorsával, mint a lengyelországi vagy törökországi gyáraival. Idővel a vezetőségben egyre kevesebben voltak az olaszok, és mind többen a hazaiak. A tény, hogy a Stellantisszal kötött szerződés részleteit nem hozták nyilvánosságra (mint ahogyan annak idején a Fiattal kötött megállapodást sem), arra utalhat, hogy ránk nézve káros egyezményről van szó” – fejtette ki véleményét Ristić, aki szerint a gépkocsigyár esete is egy elhibázott gazdasági stratégia következménye, amely az olcsó munkaerőre és az egyszerű munkafolyamatú, alkatrészek összeszereléséből álló gyártásra, azaz „csavarhúzóipar”-ra alapoz.

A Fiat érkezésével a kragujevaci gyárban is már csak karosszériát gyártottak, minden más készen érkezett az 500L típushoz, vagyis Szerbia lemondott a saját márkájáról, ami sem a Dacia, sem a Škoda esetében nem történt meg.