2024. március 28., csütörtök

Együtt alkotni jó!

Elismert képzőművészek a Zentai Alkotóházban

A Zentai Alkotóházban javában tart a XIII. Nemzetközi Festészeti és Grafikai Alkotóműhely, melynek vezetője és szervezője Mezei Erzsébet. A műhely június 24-től 30-ig tart. A vajdasági alkotóművészek mellett idén Székelyudvarhelyről is érkeztek képzőművészek. A műhely témája: Ködpaplan, és mindenki szabadon, sajátos technikával alkothat ebben a néhány napban. A már-már jól összeszokott művészközösség találkozója minden évben családias hangulatban zajlik. Az alkotóműhely célja, hogy a művészek a mindennapi gondok és terhek alól néhány napra kiszakadjanak, és szabadon alkothassanak. Az elkészült munkákat, amelyek a nyári és az őszi alkotóműhelyben készülnek, minden év végén a Lámpás című kiállításon mutatják be.

Kovács Ildikó Mária Székelyudvarhelyről érkezett, és első alkalommal vesz részt a Nemzetközi Festészeti és Grafikai Alkotóműhelyen.

– Messziről érkeztünk, így azért meg kellett várnunk, hogy hasson ránk a környezet, és megszokjunk itt egy kicsit. Első alkalommal járunk itt a Vajdaságban. Ami az én alkotásomat illeti, hozunk bizonyos motívumokat otthonról is, de nekem fontos, hogy az adott hely, az emberek és az épületek hogyan hatnak rám. Az alkotásaimban a templomok, a nőiesség és a csipke többnyire mindig megjelenik. Számomra, ha egy új helyre megyek, meghatározó benyomást keltenek a templomok. Természetesen hívő ember vagyok, de azon túl a formák, a boltívek mind-mind magával ragadnak – mesélte Ildikó, miközben az alkotását is megcsodálhattuk.

Mezei Erzsébet szívügyének tekinti az alkotóműhelyeket, gondosan készül minden alkalommal, hogy a részt vevő vendégei kedvet kapjanak ahhoz, hogy újra és újra visszalátogassanak. Roppant családias és hangulatos közegben zajlik az alkotás és a tapasztalatcsere, amely a művészek szerint kimagaslóan fontos egy ilyen szerveződés esetében.