2024. április 16., kedd

Évadzáró Bácsfeketehegyen

A művelődési egyesület szakcsoportjai tartottak előadást – Hamarosan kezdődik a Nagykunsági Alkotótábor

A hétvégén a Bácsfeketehegy Magyar Művelődési és Helytörténeti Egyesület évadzáró műsort tartott a helyi színházteremben. Az egyesület szakcsoportjai a nyári szünet előtt bemutatták mindazt, amit a mögöttük álló időszakban tanultak. A műsort hagyományosan nagy érdeklődés övezte, amit a számos fellépő színvonalas produkciókkal hálált meg. Hajvert Lódi Andrea, a művelődési egyesület elnöke arról számolt be lapunknak, hogy a nyári szünet nem jelenti azt, hogy megáll a munka az egyesületben.

– Az évadzáró azt jelenti, hogy a szakcsoportok nyári szünidőre mennek, és a foglalkozásaik csak valamikor augusztusban kezdődnek újra, amikor elkezdünk készülni a szüreti napokra. Szeptember második hétvégéjén fogjuk megtartani az 50. szüreti napokat, és erre az alkalomra szép műsorral fogunk készülni. De a nyári szünet sem lesz eseménytelen, július 4-től 8-ig tartjuk meg a Nagykunsági Alkotótábort, a 27. hagyományőrző táborunkat. A héten még lehet jelentkezni, ovis és általános iskolás gyerekek jelentkezését várjuk. Az ovisok 9-től 13 óráig vesznek majd részt a foglalkozásokon, az iskolások pedig 9-től 16 óráig. Újdonság, hogy 16-tól 18 óráig felnőttek is csatlakozhatnak, és kipróbálhatnak különböző kézműves-foglalkozásokat. Néhány év kihagyás után ismét itt lesznek a kunhegyesi oktatók – mondta el az elnök, majd hozzáfűzte, hogy a héten kezdődik a tánciskola, ahol a végzős általános iskolások a klasszikus táncokat sajátítják el. Hajvert Lódi azt is elmondta, hogy őszre majd ismét lehet jelentkezni a szakcsoportokba, de ezt felkészítő, kedvcsináló műhelyfoglalkozások fogják megelőzni augusztusban.

A művelődési egyesület évadzáró műsorán három népiének-csoport, öt népitánc-csoport, három versmondó csoport, két gyermekszínjátszó csapat és a mesemondó csoport lépett fel, vagyis összesen mintegy 80 gyerek. Az egyesület elnöke külön megköszönte a felkészítők önzetlen munkáját, név szerint Barta Júliának, Kormos Irénnek, Molnár Gabriellának, Sárközi Noéminek, Szakál Nikolettnek és Szakács Tamásnak. Ők készítik fel a különböző szakcsoportokat, és munkájuk nélkül nem működne az egyesület – fogalmazott, majd megköszönte a szülőknek is az együttműködést és segítséget. A családtagok támogatása nélkül hiába szeretnék a gyerekeket a magyar kultúra szeretetére nevelni, nem menne. Fontos, hogy a bácsfeketehegyi közösség felnövekvő generációi megtalálják a helyüket és a feladatukat ebben a zűrzavaros világban. A szülői nevelés, az iskola és az egyház tanítása mellett az egyesületben folyó munka is ezt a célt szolgálja – mondta Hajvert Lódi.

Az évadzáró műsor során közreműködött a Fokos zenekar.

Hajvert Lódi Andrea végezetül arról is beszámolt, hogy az egyesület munkáját támogatja Kishegyes község önkormányzata, a szakcsoportok munkáját a Csoóri Sándor Alap és a Bethlen Gábor Alap. Az egyesület közös műsorainak létrejöttét a tartományi művelődési titkárság segíti.

A műsor keretében átadták az egyesület fotó- és videópályázatának, valamint rajzpályázatának díjait. A Meggyszedők fotópályázat első díját Süli Fanni nyerte, második lett Vajda Noé Zorád, Bertók Franciska pedigharmadik. A videó kategóriában Varkula Anna és Leon lett az első. A Meggyes lettem rajzpályázat első díja Kishegyesre került, és Szakál Adél vitte el.