2024. március 28., csütörtök
XIX. VIZES VB, BUDAPEST

Jöhet a szerb–horvát!

Mostantól a férfi vízilabdatornán is komolyra fordulnak a dolgok, miután hétfő este kialakult a negyeddöntő mezőnye a nyolc legjobb csapattal. A rájátszás négy mérkőzése közül végül a montenegrói–japán maradt az egyetlen szoros párharc, ahol Dejan Lazović 20 védése mentette meg a balkániakat a vereségtől, amit nehéz lett volna megmagyarázni. A másik agilis kiscsapat, Grúzia viszont a horvátok ellen már nem tudta hozni azt a gyors játékot, amivel a csoportban Montenegró és Magyarország dolgát is megnehezítette, a „barrakudák” így készülhetnek a „delfinek” ellen, azaz ma 16 órától Budapesten horvát–szerb összecsapást rendeznek az elődöntőbe jutásért. Ivica Tucak horvát kapitány azonban csak tizenkét játékos közül válogathat, miután a FINA utólagos videóelemzések nyomán súlyos szabálytalanság indokával hárommérkőzéses eltiltásban részesítette egyik kulcsjátékosát, Rino Burićot, amiért az a japánok elleni csoportmérkőzésen a víz alatt megütötte Kenta Arakit. „Bármilyen felállásban játszanak, Horvátország akkor is Horvátország” – adott gyors elemzést az esélyekről a szerb Strahinja Rašović a nap slágermérkőzése előtt. A két szomszéd legutóbb az olimpián, még a csoportban találkozott, akkor a horvátok 14:12-re legyőzték a későbbi bajnokot. A házigazda Magyarország sem számíthat könnyű menetre este az olaszok ellen, akiket az előző négy mérkőzésükön nem tudott legyőzni.

A nyílt vízi úszók pihenője okán némileg nagyobb figyelem szegeződhetett a Duna Arénában zajló műugróversenyekre, ahol különösen magas színvonalú versenyt hozott a női toronyugrás döntője, legalábbis ami az első két helyezettet illeti. A 16 éves Csen és a 15 éves Csüan pontosan ugyanazokat az ugrásokat mutatták be ugyanolyan sorrendben, mint amelyekkel az olimpián is elvitték a két legfényesebb érmet, ezúttal viszont Csennek sikerült visszavágnia, és úgy nyerte meg az aranyat háromtizednyi pontkülönbséggel, hogy a harmadik helyezett maláj versenyzőt már közel 80-nal szakították le…

A balkáni derbit nem szabad kihagyni (Fotó: MTI)

A balkáni derbit nem szabad kihagyni (Fotó: MTI)

Eredmények, vízilabda, férfiak, rájátszás: Montenegró–Japán 10:9, Grúzia–Horvátország 7:13, Olaszország–Ausztrália 17:6, Dél-afrikai Közt.–USA 2:24. A negyeddöntőben: Görögország–USA, Szerbia–Horvátország, Spanyolország–Montenegró, Magyarország–Olaszország. Nők, negyeddöntő: Olaszország–Franciaország 17:7. Műugrás, nők, 10 m torony: 1. Jü-hszi Csen (kínai) 417,25 pont, 2. Hung-csan Csüan (kínai) 416,95, 3. Pandelela Pamg (malajziai) 338,85.