2024. március 29., péntek

Szíria elismerte a luhanszki és a donyecki „népköztársaságok" függetlenségét

Szíria elismerte - az eddig csak a szövetségese, Oroszország által elismert – luhanszki és a donyecki „népköztársaságok" függetlenségét és szuverenitását – jelentette szerdán a SANA szíriai állami hírügynökség a damaszkuszi külügyminisztériumra hivatkozva.

A közlés szerint a szír illetékesek megbeszéléseket fognak folytatni a két „országgal" a diplomáciai kapcsolatok kiépítésének céljából.

Vlagyimir Putyin orosz elnök röviddel a február 24-én megindított ukrajnai hadművelet előtt ismerte el az Ukrajnától elszakadt térségek függetlenségét, nemzetközi tiltakozások közepette.

Bassár el-Aszad szíriai elnök hivatala még februárban jelezte, hogy a damaszkuszi vezetés kapcsolatokat akar kiépíteni a két szakadár kelet-ukrajnai területtel.
Oroszországon és Szírián kívül más ország nem ismeri el a donyecki és a luhanszki régiók függetlenségét.

Moszkva hathatós támogatást nyújtott – a teheráni vezetéssel közösen -Damaszkusznak a 2011 óta zajló szíriai polgárháborúban. A katonai segítségnek is köszönhetően a szíriai kormányerők és szövetségeseik visszaszerezték az ellenőrzést a közel-keleti ország területének kétharmada felett.