2024. március 29., péntek

Bakondi: Idén már több mint 105 ezer embert fogtak el

Ebben az évben már több mint 105 ezer illegális bevándorlót fogtak el, míg tavaly ugyanebben az időszakban ez a szám 43 ezer volt – mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerda reggel az M1 aktuális csatornán.

„A csoportos, erőszakos átlépés és a rendőrök, járőrök elleni fizikai támadások, a határzár megrongálása mindennapos jelenséggé vált" – fogalmazott Bakondi György.
Az olasz és a görög-török tengeri határon megint nagy csoportokban érkeznek az illegális bevándorlók, miként Spanyolországon és a nyugat-balkáni útvonalon keresztül is sokan próbálnak bejutni Európába – emelte ki.
Hozzátette, hogy főként szírek, afgánok, pakisztániak és indiaiak érkeznek.
Bakondi György hangsúlyozta, ha figyelembe vesszük az ukrán-magyar határon lévő menekülthelyzetet és az ukrajnai háborút is, akkor kijelenthető, hogy „nagyon bonyolult és sok tekintetben igen veszélyes határőrizeti operatív helyzet alakult ki a magyar államhatáron, amely a magyar rendvédelmi erők, a Magyar Honvédség nagyon komoly erőfeszítését és odafigyelését igényli".
Hozzátette, hogy olyan információval nem rendelkeznek, amely szerint a nyár végével csökkenés következhet be a migrációban, ezért a helyzet komoly elemzést és határozott kormányzati intézkedést követel meg.
Az önálló határőrség felállításáról Bakondi György azt közölte: az állomány nem rendőrökből, nem is katonákból áll majd, hanem olyan emberekből, akik csak a határőrizeti feladatokat látják el, csak erre kapnak majd kiképzést. Így lehetőség lesz arra, hogy a katonákat kivonják a határőrizeti feladatokból, hiszen a hadseregnek az a fő feladata, hogy az ország fegyveres védelmére készüljön.
Az új szervezet kialakítása még zajlik a Belügyminisztériumban – fűzte hozzá.