2024. április 18., csütörtök

Állami projektum a Jovanjica?

Borović: A mezőgazdasági birtokra a BIA, a VOA és a rendőrség vigyázott

A Jovanjica-ügy „valamilyen mértékben biztosan állami projektum” – állapította meg Borivoje Borović ügyvéd a Nova napilapnak nyilatkozva. Véleménye szerint ezt a megállapítást az a pánik erősíti meg, amit ez az ügy kivált a hatalomból. „Nyilvánvaló, hogy a Jovanjica mögött állami szervek állnak, vagy egy olyan magánvállalkozás, amiben az államvezetésben tevékenykedő emberek vannak belekeverve. Ez egy olyan birtok, amit a biztonsági-információs ügynökség (BIA), a katonai-hírszerző ügynökség (VOA) és a rendőrség vigyázott, így arra sem lehetett számítani, hogy ide valaki belép, vagy hogy letartóztatják (annak tulajdonosát, Predrag Koluviját)” – emelte ki Borović.

Az ügyvéd rámutatott arra is, hogy állítását igazolja az is, hogy maga Aleksandar Vučić államfő is megszólalt az ügyben, amely nyomozás alatt áll. Koluvija pártjára állt, mondván, nem kell a birtok tulajdonosának előzetes letartóztatásban lennie, hiszen „nem ölt meg, nem tudom én hány embert”.

Borović szerint az ügy érintettjeit az aggasztja, hogy Koluvija esetleg kitálal.

Reagálva arra, hogy egyes állítások szerint Predrag Koluvija előállításakor felhívta az államfő fivérét, Andrej Vučićot, amit később az ügyészség ugyan cáfolt, mégis az ügyben az egyik személyes mobiltelefonról nem készült szakértői jelentés.

Predrag Koluvijának a Jovanjica nevű mezőgazdasági birtokán 4,5 tonna marihuánát foglalt le a rendőrség 2019-ben.