2024. április 19., péntek

Nem csak másokat érhet baj!

Az elmúlt 5 évben közel ötszáz 15 és 30 év közötti fiatal vesztette életét közlekedési balesetben a szerbiai utakon.

Az elhunytak között voltak sofőrök és utasok egyaránt, de főként 18 évesek, akik az éjszakai szórakozásból tartottak hazafelé, írja a Blic. Az autósiskoláknak azon kell dolgozniuk, hogy a fiatal sofőrök körében felhívják a figyelmet a közlekedésben rejlő veszélyekre, mondta el a lapnak Damir Okanović, a Közlekedésbiztonsági Bizottság igazgatója.

Hozzátette, hogy sok fiatal úgy válik az autós társadalom tagjává, hogy nincs tisztában, alkoholos befolyás alatt mennyire veszélyes volán mögé ülni. Egy gyermekpszichológus véleménye szerint a serdülők tudata és viselkedése teljesen más a volán mögött. Véleménye szerint úgy gondolkodnak, hogy a rossz dolgok csak másokkal történhetnek meg.