2022. augusztus 15., hétfő

Vigyázzunk és figyeljünk egymásra!

Mint ismeretes, világszerte minden év június 26-án tartják meg a kábítószer elleni küzdelem nemzetközi napját. Ez idő tájt számos friss kutatásnak lehetünk szem és fültanúi, melyek évről évre vérfagyasztóbb eredményeket mutatnak. Ezzel kapcsolatban a minap olvastam egy friss felmérést, miszerint a 15–30 év közötti, Újvidék területéről származó fiatal lakosok több mint negyede, körülbelül 27 százaléka kipróbálta már a kábítószert.

Az újvidéki fiatalok kábítószer-használati gyakorisága szerint a marihuána dominál, amely az esetek 51,4 százalékában van jelen. Második helyen a kokain áll 13,5 százalékkal, az amfetamin 12,8 százalékkal, az ecstasy pedig 11,8 százalékos fogyasztási gyakorisággal képviselteti magát. Az adatok azt is kimutatták, hogy a fiatalkorúak 60,7 százaléka ismer a közvetlen környezetében valakit, aki kábítószert fogyaszt, 52,3 százalékuknak pedig közvetlenül ajánlottak már fel valamilyen narkotikumot, ami számukra a drogok magas rendelkezésre állásáról és kitettségéről tanúskodik. A fiatalok hajlamosak arra a kockázatos attitűdre is, hogy a kábítószert kontrolláltan, súlyos és hosszú távú következmények nélkül lehet szedni, mindemellett arra is, hogy időközönként, avagy „különleges alkalmakkor” megengedhetik maguknak.

Fiatalság, bolondság” – tartja a mondás. Minden generációnak megvan a maga sajátossága. A tinédzserekre leginkább az élménykeresés, a lehetőségek megragadása, a világ felfedezése, és a vakmerőség a jellemző. A „ragadd meg a napot” életfelfogás, az „egyszer élünk” szemlélet csábító lehet mindenféle veszélyes dolog, vagy cselekvés kipróbálására. Erre pedig még csak rátesz az, ha valaki biztatja, vagy felbátorítja, rosszabb esetben kiközösíti, ha az illető nincs benne a kihívásban. Ezért a fiatalok a társaság kedvéért, a megszégyenítés elkerülése érdekében hajlamosak olyan tettek mezejére is lépni, amit lehet, hogy alapvetően sosem vállalnának be. Veszélyes játszma ez. A társaság nagyban befolyásolni tudja a serdülők cselekvési, vagy viselkedési magatartását, így a baljóslatú csoport elkerülése talán egy kikerülhető út lehet a rizikós cselekedetek megtételére.

Mondhatjuk, hogy az ifjúkori felfedezés gyakran tévútra vezet, mint például a droghasználat is. Ezek a tettek a fiatalok számára egyebek mellett a már az említett élménykeresésre vezethetők vissza, mivel tudni akarják, milyen érzés ezeket kipróbálni, nem gondolva a következményekre. Rá kell vezetni a gyerekeket, hogy a különleges, új élményeket, a felfokozott állapotba való kerülést nemcsak a tudatmódosító anyagok vagy a tiltott szerek használatával érhetik el. Az oktatási intézményekben is nagyobb figyelmet kellene fordítani a kábítószer-ellenes előadásokra, legfőképp a mai világban.

Ugyanakkor, meglátásom szerint, egy másik oldala is van a narkotikumok használatának a gyakoriságára. Szokták azt is mondani, hogy drogokhoz az nyúl, akinek fájdalma van. Így a szomorúságot, az esetleges problémákat egy rövid időre el lehet felejteni, ami talán egy ideig megoldás is lehet, hosszú távon azonban már akár rászokást is eredményezhet. Úgy gondolom, hogy manapság a kommunikáció hiánya sokszor beteggé teszi az emberek lelkét. Talán ha többet beszélgetnénk egymással, ha az emberek a hibák helyett a jót vennék észre egymásban, ha a sértegetést lecserélnék kedveskedésre, ha a kritizálást felváltaná a dicséret, sokak számára kiutat jelenthetne a nehézségek alól. Vigyázzunk és figyeljünk egymásra, és ha észrevesszük, hogy valaki bajban van, nyújtsunk segítő kezet embertársainknak!