2022. augusztus 18., csütörtök

Elfogadták a zárszámadást

Ülésezett Kishegyes község képviselő-testülete

Kishegyes község képviselő-testülete jelenlegi összetételében pénteken délután tartotta 23. rendes ülését. A képviselők ez alkalommal 24 napirendi pontot vitattak meg, köztük a tavalyi községi költségvetés zárszámadását is. Sárközi István, a képviselő-testület elnöke elmondta lapunknak, hogy az ülés összehívásának apropója épp a zárszámadás elfogadása volt.

– A pénzügyi osztály vezetője terjedelmesen beszámolt arról, hogy az előző évben milyen kiadásokkal és bevételekkel számolt az önkormányzat. Ez mindig egy nagy áttekintés arról, hogy milyen munkát végeztünk el, és alap arra vonatkozóan, hogy az azt követő évre milyen költségvetést terjesszünk be – mondta a testület elnöke, majd arról is szólt, hogy több olyan határozatot is elfogadtak, amely csak jogi keretek közé helyezett bizonyos tevékenységeket.

– A hadügyminisztérium tavaly bizottsági látogatást tett önkormányzatunkban. Akkor több jogszabály meghozatalára kérte az önkormányzatot, valamint, hogy jogi alapot teremtsünk a polgári védelem megszervezéséhez. Jogi felkészítő munka után határozatjavaslatot fogadtunk el erre vonatkozóan. Mindazt, amit ez a dokumentum tartalmaz, az önkormányzat mint feladatot már eddig is ellátta. Ez viszont szélesebb jogi környezet, ami részletesebben szabályozza ezt a feladatot. A kommunális döntések kategóriában több napirendi pont is szerepelt, elsőként határozatjavaslatot fogadtunk el a kommunális hulladék kezeléséről mint kommunális tevékenységről – számolt be a képviselő-testületi elnök, majd ennek kapcsán még elmondta, hogy elfogadták a Regionális Hulladéktároló Kft. közép- és hosszú távú ügyviteli stratégiáját és fejlesztési tervét. Kishegyes község mint a kft. egyik alapítója jóvá kell, hogy hagyja a hulladéktároló minden döntését.

A képviselő-testületi ülésen személyi jellegű témákkal is foglalkoztak a képviselők. Sárközi elmondta, hogy Juhász Attila, a Vajdasági Magyar Szövetség képviselője visszaadta mandátumát. A választási bizottság ülését követően Pecze József vette át a helyét a képviselő-testületben. Az elnök megköszönte Juhásznak a képviselői munkáját, és hogy a VMSZ tanácsnoki csoportjának vezetője volt, majd elmondta, hogy végzést fogadtak el a képviselő-testület titkárhelyettesének tisztségbe helyezéséről. Eddig ez be nem töltött tisztség volt, s ezzel teljes lett a képviselő-testület szakszolgálata – fogalmazott Sárközi, majd arról is szólt, hogy Pán Péter Iskoláskor Előtti Intézmény igazgatóbizottságának lejárt a mandátuma. Az önkormányzat mint alapító ilyenkor új igazgatóbizottságot nevez ki. Ebbe az önkormányzat terjeszt elő jelölteket, az iskoláskor előtti intézmény munkaközössége, valamint a szülői tanács.

Az ülés végén az elnök ismertette a képviselőkkel, hogy a VMSZ tanácsnoki csoportjának új vezetője Cvitkó Nikoletta okleveles közgazdász lett.