2024. április 20., szombat

Bérmálkozás Kúlán

Élni kell a Szentlélek ajándékával

A Szentlélek ajándékát nem elég csak magunkhoz venni, hanem élni kell vele. A kúlai és a községhez tartozó római katolikus hívők részére különösen szép és ünnepélyes volt a június végi szentmise a Szent György római katolikus templomban: 30 fiatal bérmálkozott meg.

A bérmálás szentségét msgr. Miocs József, a szabadkai Paulinum rektora osztotta ki Juhász György esperesplébános segédletével a fiataloknak, akik egyben megerősítették hitüket felnőtt korukban is.

Juhász György atya elmondta, a bérmálkozók, szüleik és bérmaszüleik előző nap elvégezték a szentgyónást, vasárnap reggel pedig, betartva a tisztességes távolságot, a templomudvarban gyülekeztek, majd helyet foglaltak templomban, a számukra kijelölt padokban.

− Tekintettel arra, hogy Kúlán három évente van bérmálkozás, a kúlaiak mellett Verbászról, Szivácról és Vepródről is érkeztek bérmálkozók, sőt, még Angliából érkezett egy személy a szentség felvételére. Zömében hatodikos, hetedikes és nyolcadikos hittanos diákokról van szó, de a fiatalok mellett három felnőtt is megbérmálkozott. A felkészülésben az iskolai hittan mellett jómagam is segítettem – mondta a kúlai plébános.

Miocs József atya homíliájában kiemelte a bérmálkozás jelentőségét, miszerint nem elegendő csak magunkhoz venni a Szentlélek ajándékát, azzal élni is kell.

Hangsúlyozta, a bérmálás alkalmával megerősített hitet gyakorolni kell, a szülők pedig keresztény életmódjukkal példát kell mutatniuk gyermekeiknek.

Az ünnepi, bérmálási szentmisét Vendel Gyöngyi karnagy, nyugdíjas zenetanár által vezetett gyermek és felnőttek kórusa tette ünnepélyesebbé.