2024. április 18., csütörtök
WIMBLEDON

Novak leadott egy játszmát

Novak Đoković álma a wimbledoni trófea, amelynek révén megszakítaná Rafael Nadal idei sorozatát, megszerezné 21. nagy serlegét, amivel megtartaná esélyét, hogy a nagy hármas között egy napon őt említsék mint a legtöbb nagy titulus tulajdonosát. A wimbledoni serleg egyben azt is jelentené, hogy beérné a hétszeres bajnok Pete Samprast, sőt még egy érdekes csúcsot is, hisz ő lenne Roger Ferderer, Björn Borg és Sampras után a nyílt korszak negyedik teniszezője, aki a londoni füvön zsinórban négyszer nyert.

Az álma megvalósítását Novak tegnap – enyhén szólva – nem kezdte kimondottan meggyőző módon. Tető alatt játszva az első szettet 1:3-ról megnyerte, a másodikban azonban a hátrányt már nem dolgozta le a koreai Szunvu Kvon ellen. A harmadikban Novak mentett breaklabdát, majd kihasználta a saját alkalmát, mindvégig szerény teljesítményt nyújtva. A negyedikben megismétlődött a harmadik, Kvon nem használta ki az első alkalmat, Novak pedig igen, ami elegendő is volt. Đoković következő ellenfele a Kokkinakis–Majchrzak meccs továbbjutója lesz.

Az eredmény láttán úgy tűnik, Đoković könnyed győzelmet aratott a koreai Kvon felett, pedig voltak kellemetlen pillanatai (Fotó: Beta/AP)

Az eredmény láttán úgy tűnik, Đoković könnyed győzelmet aratott a koreai Kvon felett, pedig voltak kellemetlen pillanatai (Fotó: Beta/AP)

WIMBLEDON. – Az 1. fordulóban, férfiak: Đoković–Kvon 6:3, 3:6, 6:3, 6:4, Norrie–Andujar 6:0, 7:6, 6:3, Paul–Verdasco 6:1, 6:2, 7:6, Tiafoe–Vavassori 6:4, 6:4, 6:4, Halys–Paire 4:6, 6:1, 6:2, 6:4, Munar–Monteiro 6:2, 6:4, 7:5. Nők: Kalinina–Bondár 4:6, 6:2, 6:4, Dzsabur–Björklund 6:1, 6:3, Curenko–Burrage 6:2, 6:3, Riske–In-Albon 6:2, 6:4, Chwalinska–Siniaková 6:0, 7:5.
LÜDENSCHEID. – A challenger 1. fordulójában: Međedović–Krumich 6:3, 6:0.