2024. március 29., péntek
MEDITERRÁN JÁTÉKOK

Az első szerbiai érmek

Több sportág küzdelmei is megkezdődtek már az Oranban zajló Mediterrán Játékokon, hétfő délelőtt pedig Szerbia első dobogós helyezése is megszületett, méghozzá női páros tollaslabdában. Marija Sudimac és Sara Lončar kettőse a nyolcaddöntőben görög, a negyeddöntőben pedig egyiptomi ellenfelet győzött le 2:0-ra, majd az elődöntőben a törököktől már vereséget szenvedett ugyanilyen arányban, s mivel bronzmérkőzést nem rendeztek, a ciprusiakkal osztoztak a harmadik helyen.

A Surján Szabinával, Izabela Lupulescuval és Tijana Jokićtyal felálló női csapat elődöntőbe jutott a női asztalitenisz-tornán, míg a férficsapat számára a negyeddöntőben Portugália jelentette a végállomást – itt Dimitrije Levajac és Marko Jevtović játszott, Pető Zsolt nem lépett asztalhoz.

Az éppen futó vb miatt kétes presztízsű, fiatal csapatok részvételével zajló vízilabdatornán Szerbia 9:8-ra legyőzte Montenegrót, és három győzelemmel vezeti csoportját. A szintén utánpótlásgárdával érkező szerb röplabdacsapatok viszont nem kezdtek jól, a nők Tunéziától, a férfiak Horvátországtól kaptak ki három szettben.