2022. augusztus 18., csütörtök

Megkezdődött a fekete-tengeri gáz kitermelése

Ciucă: Románia döntő lépést tesz az energetikai függetlenség felé

A fekete-tengeri földgáz kitermelésének megkezdése történelmi pillanat, Románia ezzel döntő lépést tesz az energetikai függetlenség felé – hangoztatta Nicolae Ciucă román miniszterelnök kedden azon az ünnepségen, amelyet a Black Sea Oil and Gas (BSOG) vállalat rendezett a Midia térségben található gáz kitermelésének megkezdése alkalmából a Constanta megyei Vadun.

Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) és a Carlyle magántőke-befektető csoport által alapított BSOG évente egymilliárd köbméter gázt tervez felszínre hozni a román partoktól 120 kilométernyi távolságra lévő Midia térségből. Ez becslések szerint Románia szükségletének mintegy 10 százalékát fedezheti. Ciucă szerint azonban így – a szárazföldi termeléssel együtt – Románia gázszükségleteinek már a 90 százalékát saját forrásból fedezheti.

A kormányfő szerint a BSOG által kitermelt napi 3 millió köbméter gázzal minden feltétel adva van ahhoz, hogy Románia teljesítse azt a kötelezettségvállalást, miszerint minden uniós tagállam legalább 80 százalékban feltölti tárolási kapacitásait a tél beállta előtt.

Elmondta: Románia gáztározóinak feltöltöttsége jelenleg 41 százalékos. A tervek szerint augusztus 1-jéig el fogják érni a 46, szeptemberig az 57, októberig a 66 százalékot, november 1-jéig pedig a tárolási kapacitás 80 százalékát. A megszabott határidőig Románia elegendő gáztartalékokkal fog rendelkezni a téli időszak átvészeléséhez – ígérte a miniszterelnök.

Ciucă szerint Románia Azerbajdzsánnal és az Egyesült Államokkal is tárgyal gázvásárlásról, de az energiahordozó Romániába juttatása nemcsak a szerződő feleken, hanem a tranzitországon – Törökországon, illetve Görögországon és Bulgárián – is múlik.

A román kormányfő üdvözölte azt az amerikai bejelentést, miszerint az Egyesült Államok 14 millió dolláros finanszírozást biztosít a román Nuclearelectricának az amerikai gyártmányú, kisméretű moduláris atomreaktorok (SMR) telepítését célzó program előkészítéséhez.

A szénbányák bezárásának esetleges elhalasztását firtató újságírói kérdésre válaszolva Ciucă azt mondta: Románia újra fog tárgyalni mindent, ami újratárgyalható az Európai Bizottsággal a nemzeti helyreállítási és ellenállóképességi terv (PNRR) energetikai fejezetéből a polgárok és a vállalkozások érdekében.

A BSOG június 15-én kapta meg az országos energiaszabályozó hatóság jóváhagyását a Midia földgázkitermelési projekt beindításához. A kitermelés megkezdésével először került fekete-tengeri földgáz a román gázszállítási rendszert üzemeltető (Transgaz) hálózatba. A Fekete-tenger Romániához tartozó kontinentális talapzata alatt másutt is találtak jelentős gáztartalékokat. A partoktól távolabb lévő Neptun mélytengeri térségből leghamarabb 2026 végén kezdheti meg évi tízmilliárd köbméternyi gáz felszínre hozatalát az osztrák OMV-Petrom és a román Romgaz.