2024. április 19., péntek

Ismét fellobbant Szent Iván tüze

Topolya község Művelődési Házának szervezésében az idén is megtartották a hagyományos Szent Iván-napi ünnepséget a topolyai tájházban. A rendezvényre a Szent Györgytől Márton-napig elnevezésű rendezvénysorozat második állomásaként került sor, melynek megvalósulását a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatta.

Június 24-én 17 órakor vette kezdetét a hagyományőrző program, mely ezúttal is koszorúfonással kezdődött. A Szent Iván napján elkészült, virágos gyógynövényekből font koszorúk a néphagyomány szerint megvédik a házat a villámcsapástól. Ebben a munkában a Művelődési Ház munkatársai mellett a Nefelejcs Kézimunka Csoport tagjai voltak a gyerekek és szülők segítségére. A koszorúfonást követően fellobbant Szent Iván tüze, melyet hajdanán a házak udvarán és a szántóföldek mellett egyaránt meggyújtottak, hogy ezzel elűzzék a betegséget, a kártevőket és minden rosszat, ártalmasat. A Szent Iván tüzében sütött alma is elkészült, melyről úgy tartottál, a torokfájást gyógyította. A tűzugrás ma már főleg bátorság- és ügyességpróba, ám a régmúltban ennek is tisztító, egészségvarázsló, nem utolsósorban pedig párválasztó jellege volt. A tájház udvarát benépesítő gyermekek nagy örömére most sem maradt el a csokiszökőkút, amely ugyan nem köthető Szent Iván napjának hagyományaihoz, de szinte a kezdetektől része ennek a programnak.

A rendezvényt az Etnochor zenekar koncertje zárta. A tájház nyári színpadán Bakos Árpád, Miroslav Jovančić és Balša Pešikan tolmácsolásában közismert és közkedvelt dallamok csendültek fel, a Szent Iván-napi program méltó záróakkordjaként.