2024. április 16., kedd

Ünnepelt a Vinogradar

Szombaton ünnepelte fennállásának 75. évfordulóját a hajdújárási Vinogradar Labdarúgóklub, melynek keretében jelentős infrastrukturális beruházásokat adtak át, valamint több gálamérkőzést rendeztek.

A jubileumi ünnepség a gyerekek és a szülők mérkőzésével kezdődött, majd Zsemberi János, a TSC Labdarúgóklub elnöke, Sövény Rudolf, a Vinogradar Labdarúgóklub közgyűlésének elnöke és Latyák Lóránt, a Vinogradar Labdarúgóklub elnöke átadták rendeltetésének a magyar állam és a TSC Labdarúgóklub támogatásával létrejött műfüves pályát, valamint az egyik magánvállalat támogatásából kiépült automata öntözőrendszert. A zöld-fehér egyesületben az elmúlt években több fontos beruházás valósult meg. A Bordány Sportkörrel való két sikeres IPA-pályázatnak köszönhetően felújították az öltözőket, felállították és üzembe helyezték a reflektorokat, önjáró fűnyírókat szereztek be, több tábort tartottak és sportfelszerelésekre tettek szert. Zsemberi János az átadón kiemelte, hogy a minőséges munka végzéséhez szükség van erre a pályára és abbéli reményének adott hangot, hogy az alközpontokból, így a Vinogradarból is egyre több olyan gyerek kerül ki, akik később a TSC valamelyik korosztályos csapatában folytatják pályafutásukat.

Sövény Rudolf, aki egyúttal a hajdújárási helyi közösség tanácsának elnöke is, elmondta, hogy nagyon sok környékbeli ember számára fontos a Vinogradar, ezért amiben csak tudnak, segítenek. „Magyarország Kormánya mind nagyobb összeggel támogatja a határon túli sport fejlődését, melyben a labdarúgás élen jár. Ahhoz, hogy ez így legyen, kellett egy nyitottság a kormány részéről, valamint szükség volt a vajdasági magyar politikum hathatós és felelősségteljes munkájára is” – emelte ki Sövény, hozzátéve, hogy a kispályának otthont adó telek megvásárlásához szükséges összeget, 5000 eurót, nem egész egy hónap alatt sikerült összegyűjteni, hála mindazoknak a helyi és környékbeli polgároknak, vállalkozóknak, akik számára a Vinogradar nemcsak egy klub, hanem annál sokkal több.

Latyák Lóránt kitért a klubban végbement fejlesztésekre és a vázolta a klub működését, melynek fő célja, hogy a játékosállományt saját nevelésű fiatalokkal töltsék fel. A Vinogradarban a legkisebbektől a legnagyobbakig több mint száz játékos rúgja a labdát. Az egyesület kivételesen eredményes idényt zárt, hiszen a felnőttek a városi liga 3. helyén zártak, az ifik a Magyarkanizsa-Zenta-Ada Községközi ligát, a serdülők a Szabadkai Minőségi Ligát nyerték meg, az U11-es csapat pedig először jutott be a bajnokság nyolcasdöntőjébe, ahol a 7. helyen végzett. Az elnök elmondta, hogy a soron következő bajnokságban a felnőttcsapat célja a bajnoki cím megszerzése és a körzeti ligába való jutás, az ifjúsági csapat pedig a II. vajdasági ligában lép pályára. Az ünnepélyes szalagátvágást követően a házigazdák és a TSC 11 éven aluli csapatai barátságos mérkőzéssel avatták fel a pályát.

Szalai Viktor, a felnőttcsapat vezetőedzője kérdésünkre elmondta, hogy a csapat harmadik helyével elégedett, mivel két hónap alatt sikerült a fiatal játékosokat beépíteni a felnőttkeretbe. „A csapatban még nagyon sok maradt, két hónap alatt lehetetlen kihozni a fiúkból a maximumot. Amennyiben mindannyian együtt maradunk, akkor még nagyon sok szép eredmény áll előttünk. Ehhez sokat kell edzeni és a helyzeteinket hatékonyabban ki kell használni” – mondta Szalai, hozzátéve, hogy a felkészülést július 18-án kezdik, és minden hétvégén barátságos mérkőzéseket játszanak, a többi között a Csantavér, a Horgos 1911, a bajmoki Radnički, a Bordány és az FC Budapest csapataival, a legelsőt azonban már július 6-án, mégpedig az angol alsóbb osztályban szereplő Chelsea Rovers ellen.

A bajnok ifjúsági és serdülő csapatot egyaránt Kmec Andor irányította. „Két nap alatt két bajnoki címet nyertünk, mert egyik nap az ifik a címet eldöntő meccsen legyőzték a Zentát, majd másnap a serdülők diadalmaskodtak a szabadkai Bácska 1901 felett. A fiúk óriásit teljesítettek, hiszen mindkét csapatunkat szinte ugyanazok a játékosok alkotják. A következő idényben beadjuk a kérvényt a II. Vajdasági Ligába, és megpróbáljuk a magasabb rangfokozatot” – mondta Kmec.

A délután folyamán utánpótlástoborzóra került sor, a serdülő- és az ificsapat átvette a bajnoki címekért járó érmeket és serlegeket – melyen a Magyarkanizsa-Zenta-Ada Községközi Liga illetékese, Radivoj Muškinja tiszteletét tette Hajdújáráson, a Szabadkai Minőségi Liga vezetői közül azonban senki sem vette a fáradtságot, hogy a meghívásnak eleget tegyen –, majd a jubileumi ünnepség a Vinogradar és a fennállásának 100. évét hamarosan megünneplő, magyarcsernyei Roham gálamérkőzésével zárult, melyen a házigazdák 4:0-ra nyertek, de az eredmény ezen az estén másodlagosnak számított.